Kezdőlap / Tagjaink

Deák-Sárosi László (Dr. Deák László)

IMG_1114B

1990 óta Budapesten él, jelenleg a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet referense, a Filmkultúra, a Hazanéző folyóiratok munkatársa, a Dokk.hu irodalmi portál volt szerkesztője. Klasszikus gitározást Székelyudvarhelyen, Budapesten és Luxemburgvárosban tanult; matematikát egy évig hallgatott Temesváron. Bölcsészdiplomát Budapesten az ELTE BTK magyar és filmelmélet szakán szerzett, PhD-fokozatot pedig az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában 2016-ban.

  • : Székelyudvarhely-Parajd, 1969. október 18.
  • : költő, író, filmesztéta, szerkesztő, klasszikusgitáros
  • : - A szimbolikus-retorikus film - Szőts, Jancsó, Huszárik, Mundruczó, Tarr és a modernizmusok (doktori disszertáció, Magyar Napló Kiadó, 2016). - Keresztút (szonettkoszorú Kasó Tibor megzenésítésében és előadásában, audio-CD, Üveghegy Kiadó, 2015). - Mire jó az esszé? – Prózaest ötösben (esszéantológia Adamik Tamással,, Baka Györgyivel, B. Tóth Klárával és Gimesi Zsuzsával közösen, Bp. XV. kerületi Önkormányzat-Üveghegy Kiadó, 2014, 34-45). - Álomjáró – Hazanézős kötők versei a Nojata megzenésítésében és előadásában -; (audio-CD, szerk. Ambrus Lajossal közösen, Üveghegy Kiadó, 2014). - Miért írunk verset? Költői est négyesben könyv és audio-CD (versek és esszé, Adamikk Tamással, Baka Györgyivel, B. Tóth Klárával és Kasó Tiborral közösen,, Bp. XV. kerületi Önkormányzat-Üveghegy Kiadó, 2013, 24-39). - Keresztút (szonettkoszorú, Üveghegy Kiadó, 2013). - Libás Matyi (elbeszélő költemény, Üveghegy Kiadó, 2013). - Üzenet, másképp – Hazanézős költők megzenésített versei (audio-CD; szerk. Németh Viktorral közösen, Hazanéző, Firtos Művelődési Egylet, 2012). - Álomjáró – A Hazanéző dalos könyve (versantológia, szerk. Ambrus Lajossal közösen, Hazanéző Könyvek, 2009). - Újlatin gitártanulmányok (audio-CD, DSLCD1, öt XIX. és XX. sz-i szerző gitárdarabjaiból, előadói kiadás, 2000). - Az igazság szája - "La Bocca della Verità" (versek, Littera Nova Kiadó, 1998). - Könyv a zenéről - Új módszer a komolyzene elvi és gyakorlati kérdéseinek megoldására (zeneelméleti könyv, Edition Simonffy, 1997). - A kőgyerek játékszere (versek, Orpheusz Kiadó, 1996). - A zene - Nyílt titkok - Új módszer a komolyzene művelésére (zeneelméleti tanulmányfüzet, kiadta négy: magyar, angol, francia, német nyelven a szerző: a francia változat a szerző fordítása, 1995). - Teremtés (versek, Mafilm Profilm Reklám Kft., 1992).
  • : - 2005–2006 és 2006–2007: Köztársasági ösztöndíj – ELTE BTK - 2005–2007: Öt Tudományos ösztöndíj – ELTE BTK (három félévben: film; két félévben: magyar) - 2004: A Filmkultúra kritikaíró pályázatának első díja - 2004: A Katapultfilm különdíja – Forgatókönyvírói (szinopszis-) pályázat - 2002: Az Aquincumi Múzeum különdíja – V. Aquincumi Költőverseny - 2001/2002: Sunnyfilm tévéfilm-forgatókönyvírói pályázata: az Egy lyukas garasért a legjobb húsz mű között - 2001: „Sundance” nemzetközi filmforgatókönvírói pályázat: A világ sarka a legjobb hat mű között - 1997: MSZSZ Irka-Iroda alkotói ösztöndíja – irodalmi - 1993–1994: Luxemburg város Konzervatóriumának ösztöndíja – zenei - 1992–1993: Eötvös József Alapítvány tanulmányi ösztöndíja – zenei
  • : deakslx@gmail.com