
Baksa-Soós Attila (alias felhőjáró sokcsillagos írókéz, Frank Cloudwalker, Skystep) ír, költ, zenél, épít. Felesége Gréti. Gyermekei, Lelle és Csanád.
Saját elmondása alapján “már hatévesen megtanult” írni. A nevével fémjelzett ROCKLITERA kötetei, rádióműsora, performanszai és kiállításai miatt, rock&roll írónak jellemzik a médiában.
A budapesti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola után a Toldy Gimnáziumba és a düsseldorfi Goethe Gimnáziumba jár. Tanulmányait a müncheni Műegyetemen, az Építészeti Főiskolán és a Nottingham Trent egyetemen zárja le. Egyetemi évei alatt bármixerként, ácsként és egy nevelőotthon gondnokaként is dolgozik számos más alkalmi munka mellett.
A Shaking Dog Meal és a Gülüsz és a Tétova együttesek alapító tagja, énekese. Rendszeresen lép saját- és zenésztársakkal közösen jegyzett szerzeményeivel színpadra (pl. Loretta, Baby Star, Wild Colours, Budapest No Hong Kong, Dr. Zsivágó és az Amerikai Gepárd). 1999-ben írja meg első regényét. Könyveit java részt saját maga illusztrálja.
Írásai megjelennek többek között az Élet és Irodalom, American C, Wan2, Crossroad, Lángoló Gitárok oldalain. 2010-ben alapító tagja a Gréti és a varázslók varietészínháznak. Mind irodalmi munkái, mind performanszai (pl. Gödör, Világveleje Fesztivál, FUGA, Litea, Írók Boltja, Doboz, Fogasház, Anker, Akvárium klub, Corvintető, Fészek klub, Ördögkatlan Fesztivál, VOLT Fesztivál, Sziget Fesztivál, Fishing on Orfű) egyedi látásmódját tükrözik.
Kortárs német lírát és angol prózát fordít. Két novella erejéig társfordítója Charles Bukowski Forró vízi zene c. Cartaphilus kiadó által megjelentetett novelláskötetének. 2011-ben jelent meg Lewis Carroll Snyárkvadászatának magyar fordítása a Drámatéka kiadásában, melynek illusztrációit jegyzi. Társszerzője a jubileumi Nagy VOLT Fesztivál Albumnak (Volt Produkció, 2012).
Rendszeresen állít ki grafikáiból, irodalmi munkáiból.
Az Open Air Rádióban saját irodalmi-zenei műsorát vezeti ROCKLITERA címmel. ROCKLITERA irodalmi-fotós kiállítása a VOLT Fesztivál és a Pécsi Tudományegyetem, Zenélő Egyetemének (ZEN) segítségével jött létre.
“Hölgyeim és Uraim, ne feledjék, a rock&roll Önökkel van minden nap!” (MÜPA)
- : 1972
- : író, költő
- : Etalon (dalos könyv, Boook kiadó, 2016) Szikvíz a tengerben (rajzos könyv, Silenos kiadó és Omikron Publishing GmbH, 2013) ROCKLITERA Vol.02 (novelláskötet, Silenos kiadó, 2012) ROCKLITERA Vol.01 (novelláskötet, Collective Art kiadó, 2011) Cinege a lábát (regény, 2Republic kiadó, 2009) Éjjeli Utas (verseskötet, underground terjesztés, 2006) 1Hullámon Bár (regény, Kairosz kiadó, 2003) Vorogyin és az OMOSZ (regény, 1999)
- : bsattila@gmail.com