Magyar széppróza napja gála

slider

A Magyar Írószövetség által szervezett magyar széppróza napi gálaest keretében zajló novellaíró verseny győztese Berta Zsolt, Márai Sándor-díjas író. A gálán a verseny mellett filmpremier és antológia bemutató várta az érdeklődőket.

 A 2022. február 18-án tartott teltházas gálaest vendégeit Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Hóvári János utazó nagykövet, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte. Az est hagyományainak megfelelően egy kalapból kihúzták a novellák alapjául szolgáló témát, amely ez alkalommal Jókai Mór, Akik kétszer halnak meg regényének címe lett. Amíg Berta Zsolt, Petőcz András és Regős Mátyás egy különteremben írták novelláikat, Erős Kinga és Bíró Gergely szerkesztők Völgyi Tóth Zsuzsa kérdéseire válaszolva bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2022 antológiát, amelyben harminchét szerző írásai szerepelnek, akik közül a legfiatalabb 21, míg a legidősebb szerző 87 éves. Ezt követően a közönség megtekinthette az Erős Kinga forgatókönyve alapján, Szabó Mihály rendezésében az erre az alkalomra elkészült Egy asszonyi hajszál című, Jókai Mór életéről szóló, különösen az ő nőkkel kapcsolatos viszonyát bemutató filmet. A premier után Szlama László kobozművész dalait élvezhette a közönség. Amíg a zsűri tanácskozott, Turi Bálint színművész felolvasta a versenyzők írásait. A zsűri tagjai voltak: Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke; Hóvári János utazó nagykövet; Nagy Koppány Zsolt író, a 2018-as gála novellaíró versenyének győztese; Toót-Holló Tamás író, szerkesztő, a Magyar Nemzet főszerkesztője; Rózsássy Barbara költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja és Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja. A nagyon szoros versenyt Berta Zsolt, Márai Sándor-díjas író nyerte, akit Regős Mátyás és Petőcz András követett. Gratulálunk mindhárom szerzőnek!

A gála megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=eZta4QqahjI

kep1

kep2

kep3