
Budapesten születtem 1957-ben, lányom szerint a kőkorszakban. 14 éves koromig szüleimmel a IX. kerületi Ferenc téren laktunk. A Lenhossék utcai általánosban írtam egy Marsra szálló földi űrhajóról szóló sci-fi történetet, osztálytársaim egymás kezéből kitépve olvasták. Első valódi publikációmat a bp-i Eötvös József Gimnázium lapjának, az Eötvös Diáknak köszönhetem. Később a Budapesti Műszaki Egyetem újságja, A Jövő Mérnöke közölte le néhány cikkemet, elsőként Az egyetemi ördög címűt.
1995 példátlanul esős márciusában – három hétig megállás nélkül zuhogott – írtam első terjedelmesebb művemet, a Pilátus evangéliumát. Máig sem jelent meg.
2003 tavaszán az Avana Egyesület sci-fi pályázatán A csillaghajó c. írásom első helyezést ért el. Ezután évekig az Új Galaxis lapjain publikáltam sci-fi novelláimat, közben többnyire eredményesen vettem részt újabb sci-fi és szépirodalmi pályázatokon.
Két novellám fordításban is megjelent. (Vonat Európába, Smith bíró tévedése)
2013-ban e-bookként publikált regényem, A Programozó Könyve elnyerte a Zsoldos Péter-díjat.
Kutattam Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. regénye keletkezésének körülményeit, eredményeimet három tanulmányban publikáltam (Könyv és Nevelés 2012. 2., 2014. 4., 2016. 2. szám):
http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/egy_sziget_felfedezese_budapesten
http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/az_igazsag_ket_pillanata
http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/az_igazsag_harmadik_pillanata
Molnár Ferenc hatására érdeklődésem a színpadi művek írása felé fordult.
– 2014-ben egy pesti kamaraszínház jóvoltából a főpróba és a bemutató kitűzéséig jutott Molnár Ferenc avagy Az ördög megkísértése c. vígjátékom, amikor a darab minőségétől független okok miatt levették műsorról.
– 2016-ban egy drámapályázaton döntős lett a Bombariadó c. egyfelvonásosom.
– 2017-ben a regenytar.hu jelenetpályázatán az Extra kívánság c. írásom harmadik helyezést ért el.
– 2018 tavaszán a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban bemutatták Az erdő Mozartjai c. zenés mesejátékomat, amit egy vidéki amatőr társulat felkérésére írtam meg.
– 2018 őszén a Bolondok c. novellám színpadra átírt drámaváltozatát mutatták be a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínházának színpadán.
2018-ban az Arte Tenebrarum Kiadó kiadta nyomtatott könyvalakban is A Programozó Könyve című díjnyertes regényemet.
2019-ben ugyanez a kiadó kiadta egy kötetben Az idő árnyéka címmel három összefüggő időutazásos sci-fi kisregényemet.
2022-ben a kiadó váratlanul megszűnt, így ismét kiadót keresek könyveimnek.
2020-ban újra irodalomtörténeti kutatásba fogtam. József Attila Óda c. versének múzsájával kapcsolatban igyekeztem összegyűjteni minden elérhető információt. Kutatási eredményeimről az alábbi cikk jelent meg az Indexen:
https://index.hu/kultur/2021/06/26/ki-volt-jozsef-attila-legnagyobb-karriert-befuto-muzsaja-/
Az Élet ÉS Irodalom 2021. júl. 9-i számában jelent meg cikkem az Óda múzsájáról, amely
a neten is olvasható:
https://www.es.hu/cikk/2021-07-09/balint-endre/muzsa-kerdojelekkel.html
Ebben főleg a korábban napvilágot látott információk észrevételezése kapott hangsúlyt.
2022-ben a Kortárs márciusi és áprilisi számában jelent meg részletes tanulmányom két részletben, amely a múzsáról szerzett minden ismeretemet és a múzsa fényképeit is tartalmazza.
Ld. a Kortárs archívumában: https://www.kortarsfolyoirat.hu/archivum/
2022 októberi számában pedig, amely ugyanitt található, a Kortárs A Pál utcai fiúkról szóló teljes tanulmányomat is megjelentette.
2023 folyamán a Veszélyeztetett fajok c. sci-fi antológiában jelent meg novellám, Az utolsó menedék.
2023 őszétől a Rádiókabaré számára kezdtem el vidám jeleneteket írni, melyek közül ebben az évadban huszonegy írásom hangzott el.
- : Budapest, 1957
- : nyugalmazott informatikus, író, az SF Szakosztály tagja
- : A Programozó Könyve (sci-fi regény), Az idő árnyéka (három sci-fi kisregény), valamint sci-fi novellák, színpadi művek, kabaré jelenetek
- : Zsoldos Péter-díj (2013) A Programozó Könyve c. regényemért
- : balint.endre.bandi@gmail.com