
Ahmed Amran 1996.04.26-án Dhamar városában, Jemenben született. Általános és közép iskoláját Szaúd-Arábiában végezte el. 1987-ben került Magyarországra állami ösztöndíjasként.
Egyetemi tanulmányait a Miskolci Egyetemen fejezte, ahonnan 1992-ben geofizikus mérnökként végzett. Ugyanazon az egyetemen doktorált 1996-ban. Végzése után a MOL Nyrt-nél helyezkedett el, ahol a mai napig is ott dolgozik, aktuális állása kutatási projekt vezető.
Fiatal kora óta hajlamot érzett az irodalomhoz. Az elején inkább verseket írt, azokat publikálta a helyi és az arab újságokban, később pedig a novellaírás felé fordult.
2015-ben kezdett magyarul írni, novellai az Eső Irodalmi lapban, az Élet és Irodalomban, a Hévízben és online irodalmi lapokon jelentek meg.
2017-ben adta ki első magyarul írt novellakötetét „Az utolsó Ebéd” címen a Fektesas gondozásában.
A második novellakötetét 2019-ben adta ki szintén a Feketesas gondozásában.
2022-ben Kairóban megjelent „A lélek gőze” novellakötetének az arabnyelvű változata, amit maga a Szerző fordított le. A kötet arabra lefordított magyar műként jelent meg Egyiptomban. Várhatóan „A Lélekgőze” angol nyelven jelenik meg 2024-ben.
Az Író 2023 januárjában a Magyar kultúra napján megkapta Az Egyetemes Kultúra Lovagi címét. Ahmed Amran 2003 óta magyarállampolgár és Szolnokon él.
- : Dhamar, 1996.04.26.
- : Író
- : Az utolsó Ebéd - 2017 A lélek gőze - 2022
- : Egyetemes Kultúra Lovagi címe