Az Írószövetség elnökei:

A Magyar Írószövetség története:
(javítás, bővítés alatt)

A Magyar Írószövetség a magyar irodalom és a magyar írótársadalom szolgálatát vállalja. Képviselni kívánja az irodalom és az írók érdekeit, fellép az irodalom intézményeinek védelmében, otthont kíván adni az irodalmi életnek, ezért írói találkozókat, irodalmi eszmecseréket és könyvbemutatókat rendez. A magyar kulturális diplomácia egyik műhelyeként alakítja kapcsolatait más országok, mindenekelőtt a szomszédos közép-európai országok irodalmi szervezeteivel. A széttagoltságban élő magyar irodalom szellemi és szervezeti egységének szolgálatában ad otthont a kisebbségi létben és szórványokban élő magyar íróknak, bárhol is éljenek a nagyvilágban. És minthogy a magyar irodalom sok évszázados története során mindig a magyar nemzet képviselőjeként, a nemzeti identitás védelmezőjeként lépett fel, az Írószövetség a magyar közéletben is feladatokat vállal: erősíteni kívánja a demokratikus berendezkedést és az európai normáknak megfelelő politikai kultúrát. Védelmezni kívánja a szociális igazságosság, a nemzeti szolidaritás és az anyanyelvi kultúra nagy értékeit. Ahhoz azonban, hogy ez így is legyen, ismét szükségessé vált tisztázni azt, (mint például a 80-as években is) hogy a kormány szerint mi az Írószövetség helye, szerepe a társadalomban. Meg kell tudnunk azt is, hogy az írótársadalom fenn akarja-e tartani a szövetséget, és tevékenyen részt vállal-e munkájában. Hiszen szükség van ma is és a jövőben is a múltat-jövőt egybetömörítő Írószövetség re. Annál is inkább, mivel elmagányosodó világunkban meg kell tartani minden, embereket összefogó "szövetséget". Az Írószövetség szerepe múltunk mementójaként is jelentős. A magyar írótársadalmat, az egyes írókat, irányzatokat, csoportokat egyaránt képviselő egyesület. A Magyar Írószövetség mindmáig a legnagyobb taglétszámú magyar írószervezet: mintegy kilencszáz tagja van, egyharmad részben határon túl élő magyar írók. A szövetség munkáját a mindenkori elnök, az ötvenhat tagú választmány és a héttagú elnökség irányítja. Háromévente rendez tisztújító közgyűlést. Két irodalmi folyóiratot működtet (Kortárs, Magyar Napló), továbbá helyet ad még a Hét Krajcár Kiadónak, a Kortárs Kiadónak, az Orpheusz Kiadónak és a József Attila Körnek, a fiatal írók körének. A szövetség Arany János Alapítványa segítséget nyújt az írók anyagi körülményeinek támogatására. Székházában éttermet működtet, Új Deák Étterem néven.

Az Írószövetség 1994 óta tagja az European Writers' Congress nevű európai írószervezetnek (EWC), amely mára 28 ország 51 írószervezetét tömöríti, és annak munkájában tevékenyen közreműködik. Céljuk az írók személyi, jogi és anyagi érdekvédelmén túl a szólásszabadság és a szellemi alkotások  értékén való megőrzése.

A működéshez szükséges költségek egy részét a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma biztosítja, a másik részét a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól, alapítványoktól pályázat útján, a vállalkozói szférából, magánszemélyektől, bankoktól próbálja megszerezni, ám ezek a lehetőségek egyre szűkülnek.

Természetesen a jövőben szervezeti, testületi átalakulásra van szükség, igazodva változó világunkhoz s az új évezred követelményeihez. A mindenkori elnöknek minden írószövetségi tag "elnökének" kell lennie, és erkölcsileg is méltónak a feladathoz, a szövetség múltjához. Minden írószövetségi tagot képviselnie kell, a hazai és a határon túli magyar írókat is. Meg kell tartania a szövetség méltó helyét Közép-Európában s a nagyvilágban is. Ha ez a jövőben nem így lesz, el fogjuk veszíteni múltunkat, értékeinket, és megszűnnek példaértékű, nevelő jellegű kulturális intézményeink is. S akkor a magyar irodalomnak, az Írószövetség nek csak múltja lesz, jelene, jövője már nem lesz többé.

És végül, a jövőre nézve is megfontolandó HUBAY MIKLÓS drámaíró, az Írószövetség egykori elnökének, a szövetség '86. november 29-30-i közgyűlési megnyitójában megfogalmazott mondanivalója, mely ma is érvényes: ".Illyés, aki 80. születésnapján szívesen tréfálkozott olyasmivel, hogy >>hoztad-e Szent István koronáját? No nem baj, majd a századikra!<< - Illyés, eltűntével, világossá tette, hogy nincs többé >>nagy nemzedék<< - legföljebb maradt még egy-két nagy öreg, akiknek hírmondó jelenléte (mint egy Illyés-versben az elpusztult madársereg maradékának árva pittyegése) még kézzelfoghatóvá teszi a hiányt - s most már egyedül mi leszünk a felelősek e korszakért. Az ilyen hirtelen felelősség serkentő erejű is lehet, de zavarba (sőt: pánikba) ejtő is. Esetleg kedvez a kiskirályi torzsalkodásoknak. Másokat meg arra int, hogy jobb lesz visszahúzódni az én házamba, az én váramba." (Évszak 88/1-2., A Magyar Írók Szövetsége negyedéves Tájékoztatója)

A Magyar Írószövetség története a kezdetektől 1945-1956

A Magyar Írók Szövetsége előzményének az IGE-ét az Írók Gazdasági Egyesületét tekinthetjük. Ez az érdekvédelmi szervezet 1932-ben alakult, amelynek célja részben az írók anyagi és társadalmi helyzetének megszilárdítása, részben az írói érdekvédelem irodalompolitikai szintű megoldása volt. Az egyesület elnöke 1933-34-ig MÓRICZ ZSIGMOND volt. Az IGE tevékenységével elsősorban a napi gondok leküzdésére szorítkozott, mivel irodalompolitikai koncepciójának megvalósítását működése első szakaszában a gazdasági válság, második szakaszában a háborús előkészületek és a fasizmus egyre nagyobb térhódítása gátolta. 1944-ben a német megszállás után beszüntették működését.

A második világháború után a magyar írók érdekvédelmi szervezetet hoztak létre keleti, szovjet mintára, amelynek megalakítását a Magyar Kommunista Párt kezdeményezte. A Magyar Írók Szabad Szervezete 1945 februárjában alakult. A szervezet első közgyűlésén, 1945 júliusában nevét Magyar Írók Szövetségére változtatta. Az írók azonban ebben az időben inkább szépirodalmi folyóiratok alapításán fáradoztak, mint például a Csillag, Sorsunk, Válasz Újhold című folyóirat.
A szövetség első elnöke a szovjet emigrációból hazaért GERGELY SÁNDOR író, főtitkára BARABÁS TIBOR író lett, mindketten kommunisták voltak, s nem igazán népszerűek. Az Elnökség tagjai között volt ILLYÉS GYULA író, költő és KÁRPÁTI AURÉL, író, kritikus is. 1949-ben a Magyar Dolgozók Pártja instrukciói szerint tagrevíziót hajtottak végre a szövetségben. Több prominens írót kizártak az Írószövetség ből, a tagság alapvető feltétele a párt iránti hűség lett. Ekkor került az irodalmi élet peremére, s kényszerült elhallgatásra mások mellett: FÜST MILÁN, HAMVAS BÉLA, JÉKELY ZOLTÁN, KASSÁK LAJOS, MÁNDY IVÁN, MÉSZÖLY MIKLÓS, NEMES NAGY ÁGNES, OTTLIK GÉZA, PILINSZKY JÁNOS, SZABÓ LŐRINC, VAS ISTVÁN és WEÖRES SÁNDOR.

Az írók kezdetben meggyőződésből, egy emberségesebb társadalom megvalósítása érdekében léptek be a kommunista pártba, de voltak olyanok is, akik írói sikereik érdekében. 1950-re az egész szellemi életre befolyást gyakorolt a kommunista párt. A magyar irodalom a "szocialista realizmus" elméletére épült ekkor.

1951. április 27-28-án került sor a Magyar Írók Szövetségének I. kongresszusára, ahol deklarálták a "demokratikus nemzeti irodalom egységét", ekkor zárult le az államosítás folyamata az irodalmi életben. A szövetség elnöke DARVAS JÓZSEF író lett, főtitkára pedig KÓNYA LAJOS költő. 1953-ban az írók közül többen bírálták a párt korábbi politikáját. Ennek következtében a pártvezetés csökkentette az irodalmi életre gyakorolt befolyását. A kultúrát államilag a Népművelési Minisztérium irányította, RÉVAI JÓZSEF (1949-1953-ig népművelési miniszter) vezetésével, akinek bukása után a minisztérium pártbefolyása nagymértékben csökkent. Az év nyarán DARVAS JÓZSEF került a tárca élére, akinek végre kellett hajtania a párt utasításait.

1954 elejétől VERES PÉTER író lett az Írószövetség elnöke, ERDEI SÁNDOR pártvezetőségi tag pedig a Titkárság vezetője, ekkor már lazult a pártdiktatúra. 1954 februárjában a Magyar Írók Szövetségének pártalapszervezetét a Budapesti Pártbizottság alá rendelték, így nagymértékben a pártszervezet befolyása alá került a szövetség. Ekkortájt 304 tagja volt a szövetségnek, ebből 189 fő a pártnak is tagja volt. A szövetség párttag funkcionáriusain és pártalapszervezetén keresztül az MDP vezetése irányította, ellenőrizte az Írószövetség et. 1955-ben a pártközpont engedélyével végre létrejöhetett az Írószövetség kiadója, a Magvető Könyvkiadó. Ez fontos lépés volt, mert a könyvkiadók államosítása után a Szépirodalmi Könyvkiadóé volt az uralkodó szerep. Az 1955-ös esztendő végén már összefogott az értelmiségi ellenzék. "1955. június után, az Irodalmi Újság bátrabb hangot üt meg. VERES PÉTER Öregek és fiatalok cikke nyomán vita indul a nemzedék-kérdésről, valójában az írói szabadságról." Az írók megírták műveikben csalódásukat az annyit dicsőített "új világ" iránt. Az Írószövetség Elnökségének kommunista tagjai lemondtak. Őket akkor RÁKOSI MÁTYÁS (1953-1956-ig a Magyar Dolgozók Pártja első titkára) szerette volna meggyőzni döntésük helytelenségéről. Az írók - 59 párttag újságíró, író, művész - memorandumot fogalmaztak, mely a kulturális életben elkövetett sérelmek listája volt. A Központi Vezetőség felelősségre vonta a "lázadókat".

Ezerkilencszázötvenhat

1956 tavaszán TAMÁS ALADÁR (1955-56-ban az Írószövetség főtitkára) leváltása után KÉPES GÉZA költő, műfordító lett az Írószövetség titkára. Ebben az időben ismét eszmei meggyőzéssel próbálkozott a hatalom. KÓNYA LAJOS és KUCZKA PÉTER mérsékelt ellenzéki költővel tárgyaltak ekkor, akik elmondták azt is ".hogy a párt irodalompolitikáját szerintük az utóbbi években is a dogmatizmus jellemzi, helytelenítették a korbács és a mézeskalács-taktikát". Június 22-én összeült a szövetség kibővített vezetősége, hogy megvitassa HORVÁTH MÁRTON (író, irodalomtörténész, kultúrpolitikus, 1948-51 és 1953-56 között a Szabad Nép főszerkesztője, az MDP Központi Vezetőségének és Politikai Bizottságának tagja). A szocialista realista magyar irodalomért című platformtervezetét, mely szerzője szerint elemző tanulmánynak készült, amely az irodalom és a pártirányítás eredményeit, hiányosságait és a nézetazonosságot segítheti elő. Az 1956. szeptember 17-i közgyűlésen, első alkalommal titkos szavazással alakult új vezetőség, melybe az eddig háttérben lévő, nem kommunista írók is bekerültek. Ismét VERES PÉTERT választották a szövetség elnökévé, társelnökévé HÁY GYULA író, műfordítót és TAMÁSI ÁRON írót, ERDEI SÁNDOR lett a főtitkár. Ekkor megszűnt a vezetőség mint szervezeti forma és 25 főre nőtt az elnökség. A hatalmat meglepte az írók lázadása. RÁKOSIÉK nem vették észre, hogy büntetéssel, elhallgattatással már nem lehet megállítani e folyamatot.

1956. október 23-án a népi írók közül VERES PÉTER az, aki az események főszereplői között van, s aki a Bem szobor előtt felolvassa a Magyar Írók Szövetségének határozatát, melyben követelték az írók NAGY IMRE (1956-ban miniszterelnök és külügyminiszter 1956. október 24-től november 4-ig) visszatérését a kormány élére, és amelyben együttérzésükről biztosították az írók a forradalmat. Ezen a napon a kommunista írók elvesztették vezető szerepüket, mások viszont újra bekapcsolódtak a közéletbe. A kommunista ellenzékiek, a népiek, és az egyikükhöz sem tartozó írók egységesen léptek fel a forradalom vívmányainak megőrzéséért. Az Írószövetség a forradalom mellett állt és az egész lakosság bizalmát élvezte. A szövetség nevezetes utolsó, 1956. december 28-i taggyűlésén olvasta fel TAMÁSI  ÁRON a Gond és hitvallást, a magyar írók nyilatkozatát, melyben a nemzet, a nép, a magyarság érdekeire hivatkozva tett hitet a forradalom mellett, s ezzel a többség érzéseit öntötte szavakba.

Az Írószövetség felfüggesztése

Az Írószövetség működését 1957. január 17-én felfüggesztették. A Népszabadságban a következőképpen fogalmazták meg a hatósági döntést: "nyíltan szembehelyezkedtek a konszolidációs törekvésekkel, a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységet fejtettek ki". 1957 a megpróbáltatások és megaláztatások éve volt az írók számára, akiknek azonban összetartásuk megmaradt és tiltakozásként hallgatásba burkolóztak. A hatalom '57 őszén került fölénybe, amikor a népiek példáját követve, az írók többsége aláírta azt a nyilatkozatot, mely az ENSZ-jelentés ellen tiltakozott, a népiek írásai pedig megjelentek az MSZMP lapjaiban (NÉMETH LÁSZLÓ a Kortárs c. folyóiratban). Minden hiába való volt, a bebörtönzöttek (mások mellett FEKETE GYULA, HÁY GYULA, LAKATOS ISTVÁN, LENGYEL BALÁZS, MOLNÁR ZOLTÁN, ZELK ZOLTÁN, VARGA DOMOKOS) nem kerültek szabadlábra.

Ennél az időszaknál fontos megemlítenünk a Tűz-tánc című antológiát. Amikor a költők egy része börtönben ült, vagy hallgatásba burkolózott a kultusz-kormányzat fiatal költőket kért fel, hogy tegyenek hitet. Az 1956 után elsőnek ocsúdó fiatal költők verseinek gyűjteménye nagy feltűnést keltett. Költői - VÁCI MIHÁLY, GARAI GÁBOR, LADÁNYI MIHÁLY és mások - új lendületet adtak a szocialista-realista költészetnek, amikor az már letűnni látszott. Az antológia előszavából: "Magától értetődő feladatunknak tekintettük és legfőbb célunk az volt, hogy számos ellenvetéssel szemben bemutassuk: létezik máris és létezett 1957-ben is olyan költői kórus hazánkban, amelyik egészséges-természetes alkatánál fogva nem riad vissza a politikától, a nagy társadalmi kérdésektől, a rázúduló történelemtől, nem menekült rezignált befelé fordulásba, mert nem illúziókra építette meggyőződését, hanem - a kisebb-nagyobb megrázkódtatásokat kibíró - lényegében szocialista világnézetre. Éppen ezért 1957-et sem tartotta a határozottabb kiállás alól mentesítő időszaknak, hanem épp ellenkezőleg, a harcbaszállás kötelező időszakának."

Az Írószövetség újjászervezése

Az Írószövetség újjászervezését az Irodalmi Tanács az 1958. novemberi Pártbizottsági határozat és KÖPECZI BÉLA (Művelődési Minisztérium) 1959 januárjában írt elvi útmutatója alapján kezdte meg. A szervezést nehezítette, hogy az ismertebb írók visszautasították a felkérést (NÉMETH LÁSZLÓ, VERES PÉTER). A "Ki lehet az Írószövetség tagja?" kérdésre a válasz "Az, aki a művelődéspolitikai irányelveknek megfelelően elfogadja a szocialista realizmus elvét, s ami ezzel együtt jár, a pártirányítást" volt. Kérdéssé vált, hogy azokat a tehetséges írókat is felvegyék-e a szövetségbe, akik nem felelnek meg a feltételeknek. ILLYÉS tagja lehet-e a szövetségnek, hiszen ő az, aki nem fogadta el a pártirányítást az irodalomban? Vagy, ha a tagság feltétele az 1945 után publikált kötet, felvehetők-e azok az idős kommunista írók, akiknek nincs új írásuk (GERGELY SÁNDOR, ILLÉS BÉLA), vagy azok a kommunista fiatalok, akiknek még nem jelent meg kötetük. Tagjai lehetnek-e a szövetségnek, azok a "volt kommunista írók", akiket nem vontak bírósági eljárás alá? Mekkora lehet a tagság?. KÖPECZI e kérdésekre nem adott választ.

Két hónapi munka után végül az Irodalmi Tanács meghozta döntését, mely szerint az Írószövetség csak kis létszámú lehet; olyan tehetséges írók felvételét is javasolták, akik nem szocialisták, de elfogadják a szocialista célkitűzéseket; a volt reformellenzékieket kizárták a felvehetők közül; döntő volt az írói rang és a politikai magatartás az "ellenforradalom" alatt és jelenleg. A népi írók közül ERDÉLYI JÓZSEF, FÉJA GÉZA, KODOLÁNYI JÁNOS és SINKA ISTVÁN, a volt párttag írók közül pedig BENJÁMIN LÁSZLÓ, JOBBÁGY KÁROLY, KÓNYA LAJOS és TAMÁSI LAJOS felvételét politikai szempontból megfontolandónak tartották. CSATHÓ KÁLMÁN, KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL, OTTLIK GÉZA, RÓNAY GYÖRGY és VIDOR MIKLÓS nevét is megkérdőjelezték, mint a nyugati modernista irányzatok híveiét. 104 tagot javasoltak, melynek többsége párttag volt. A népiek húzódoztak ugyan az Írószövetség újjáalakítását célzó első próbálkozásoktól, de a legtekintélyesebb népiek nélkül nem lett volna értelme újjászervezni a "népfrontos" Írószövetség et. Kölcsönös engedmények mellett egy 64 tagú előkészítő bizottság alakult. DARVAS JÓZSEF írót pedig rábeszélték, hogy vállalja el az elnöki posztot. ILLYÉS és NÉMETH LÁSZLÓ is hozzájárultak, hogy nevük ott szerepeljen az alapítók között.

Az alakuló ülésre 1959. június 25-én került sor a Kertész utcai Fészek Klubban. Az összejövetelen DARVAS JÓZSEF semmitmondó beszámolót tartott, KÁLLAI GYULA (1958-60-ig államminiszter) pedig a hatalom nevében beszélt, és durván kioktatta az írókat, elsősorban azokat, akiket 56 miatt elítéltek. Követelményként állította a helyes eszmei alapot: a marxizmus-leninizmust. Irodalmi egységet sürgetett. A népiekkel kiemelten foglalkozott, s azt is szerette volna elfelejteni, hogy van ilyen írói csoport. Az újjáalakuló ülésről ILLYÉS GYULA és NÉMETH LÁSZLÓ kimentette magát, de WEÖRES SÁNDOR sem jelent meg azon. Az előzetesen összeállított jelölőlistára nem kerültek fel új nevek, hiszen a párttagok a választmányban is többségben voltak, s így megszavazták azokat akiket a pártközpont és a minisztérium választott ki. Elnöknek DARVAS JÓZSEFET, főtitkárnak DOBOZY IMRÉT választották. Az elnökség névsora is úgy alakult, hogy túlsúlyban voltak a kommunisták.

Az Írószövetség nem kapta vissza kiadóját (Magvető), és irodalmi folyóirata sem volt, úgy mint a forradalom előtt, hiszen tartottak a szellemi műhelyek újjáalakításától. A két legtekintélyesebb népi író NÉMETH LÁSZLÓ és ILLYÉS GYULA, még DÉRY és HÁY kiszabadulása előtt, taktikai megfontolásból "alkut" kötött a hatalommal, abban a reményben is, hogy segíthetnek a bebörtönzötteken. DÉRY TIBORT hamarosan szabadon is bocsátották.

A 60-as évek elején az írók megmaradtak régebbi csoportosulásaikban, baráti társaságaikban, megjelent egy új nemzedék, és eltűntek az ötvenes évek első felének kegyelt írói. A fiatal írók legmarkánsabb csoportja, akik felette álltak a népi-urbánus megosztottságnak és kerülték a politikát - mint például CSOÓRI, HERNÁDI, KONRÁD, TORNAI és a többiek -, a Belvárosi Kávéházban találkozott rendszeresen.

A népi írók a hatvanas évek közepére megtalálták helyüket a rendszerben. Az írók és a hatalom között 1960 után módosult a viszony, az írók merészebbek, az irányítók elnézőbbek lettek. Ekkor még voltak lelkes hívei a marxista irodalomkritikának, mint például KIRÁLY ISTVÁN, PÁNDI PÁL és SZABOLCSI MIKLÓS irodalomtörténész, kritikusok. Mint minden totalitárius rendszerben, túlbecsülték a kritika szerepét. Az 1961-es párthatározat ideológiai-esztétikai harcot hirdetett a polgári és kispolgári áramlatokkal szemben, és itt az esztétikum kiemelése új vonás volt. Az irodalompolitikát az 1960 utáni évtizedekben ACZÉL GYÖRGY (1957-67-ig művelődésügyi miniszterhelyettes) neve fémjelezte. A konszolidáció kezdetét pedig a nevezetes KÁDÁR mondat: "aki nincs ellenünk, az velünk van". (KÁDÁR JÁNOS 1957-85-ig a Központi Bizottság első titkára, az ő vezetésével alakult meg a Magyar Szocialista Munkáspárt 1956. október 31-én).

A hetvenes évek

A hetvenes években csökkent a szövetség politikai és közéleti szerepe, elsősorban az uralkodó kulturális politika irányította működését. Közművelődési tevékenysége viszont eredményesebb lett: újraindította az Olvasó Népért mozgalmat, a   Magyarország felfedezése   című könyvsorozatot.

A Magyar Írók Szövetsége 1970. május 25-26-án közgyűlést rendezett. A közgyűlések mindig igen jelentős eseménynek számítottak az Írószövetség életében, hiszen közvetlen feladatuk volt, hogy felmérjék az elmúlt öt (később három) esztendő magyar irodalmának termését, elkészítsék az irodalmi közélet mérlegét, s hogy ennek alapján körvonalazzák a magyar írók, a magyar irodalom, az Írószövetség feladatait.

1970-ben DARVAS JÓZSEF volt a szövetségi elnök, aki szerint: "Talán soha annyira harmonikus, kiegyensúlyozott és természetesen jó a politika és az irodalmi élet viszonya nem volt 25 év alatt, mint most." Ez a jó viszony azonban nem jelentette azt, hogy az összes író mindig egyetértett a politika döntéseivel. DARVAS ekkor az irodalmi élet mezőnyét teljesnek ítélte. Az írók alkottak, és amit alkottak az kiadásra is került. Ekkoriban a problémát a nem-szocialista irodalmi irányzatok előre törésében látták, irodalmunk szocialista vonulata pedig a háttérbe szorult. Az a vélemény alakult ki, hogy támogatni kell irodalmunk sokszínűségét, de segíteni kell abban is, hogy közvetlenebbül, izgalmasabban lehessen szólni a szocialista társadalomról. Ez az időszak egyre inkább a minőségért folyó verseny kora lesz. "Új rajok indultak el a legutóbbi években - az úgynevezett pangás esztendejében!. Ugyancsak a legutóbbi években érett be igazán a 40 évesek második vonulata; meglepetésként olyan művekkel, mint Konrád György, Szabó György, Kardos G. György, Gyurkó László, Sükösd Mihály, Galgóczi Erzsébet, Gáll István, Jókai Anna, Végh Antal, Görgey Gábor, Tornai József regényei, darabjai, és Ladányi Mihály versei. S mögöttük ott jönnek a 30 évesek "éllovasai": Nyerges András, Kertész Ákos, Orbán Ottó, Fenákel Judit, Salamon Pál, Gyurkovics Tibor (KISS ANNA, KISS BENEDEK, KISS DÉNES, UTASSY JÓZSEF). Miért mégis az elégedetlenség, miért a keserű közhangulat? ... A baj egyik oka szerintem és sokunk szerint, a megbízható és érvényes értékrend hiányában keresendő."

A 70-es közgyűlésen is felmerült a kérdés, hogy akkori formájában szükséges-e az Írószövetség léte, hogy mi is a szerepe, milyen feladatok hárulnak rá abban a történelmi periódusban. Már akkor is az a vélemény alakult ki - mint azóta is sokszor -, hogy azt a bizonyos irodalmi közéletet, amely az írókat együtt tartja, mindenképpen szükséges és helyes lenne az Írószövetség nek összefognia."Valamikor megvolt, most nincs meg." "A régi modell felett eljárt az idő, amely politikai intézmény jellegű volt". "A politika nem akar beleszólni az irodalom szakmai, esztétikai problémáiba, de igyekszik segíteni." Ekkor ACZÉL "elvtárs" volt a kultúrpolitika első felelőse, akit elismeréssel fogadtak az írók, s akinek szavaival egyet tudtak érteni. Az irodalomban végbement decentralizáció módosítások elé állította a szövetséget. A szövetségi tagság már nem volt feltétele a művek megjelenésének. Az Írószövetség nek, mint intézménynek a minimálisra szorult a feladata, már nem volt többé szükség arra, hogy az államtól átvett feladatokat gyakorolja. Elválasztódott a szövetség intézményi és társadalmi testületi jellege, egyre inkább társadalmi testületté vált.

A szövetség szerepe a nyolcvanas években

Huszonöt évvel a konszolidáció kezdete után - változtatni kell az Írószövetség társadalmi státuszán. Az a vélemény alakult ki ekkor, hogy a szövetség súly és rang nélküli, eszköztelen intézmény, mely nem szólhat bele a magyar sors-kérdésekbe és nincs szerepe a közgondolkodás formálásában. A kialakult, külső viszonyrendszer következtében a szövetség belső tevékenysége is elgyöngült. Tagsága elidegenedett és felhígult, mivel sem erkölcsi, sem anyagi érdekvédelemre nem számíthatott, a fiatalokkal pedig nem tudott mit kezdeni. A helyzet megváltoztatása érdekében tisztázni kellett tehát, hogy a párt és a kormány milyen helyet és szerepet enged a társadalomban az írók szövetségének. Fontos volt a szövetség és a minisztérium közötti jó viszony kialakítása is, hiszen a szövetség az őt érintő ügyekben konszenzust szeretett volna elérni. Az Írószövetség érdekvédelmi szervezet tehát, és minden tagnak hasonlóak a szakszervezeti jogai. A csekély írói jövedelem-források miatt szükségesnek tartották a további honoráriumemeléseket is. Mindezeket a problémákat az 1981-es közgyűlés elé terjesztették az írók. A 80-as évek politikai átalakulási folyamataiban, s különösen majd a rendszerváltozás idején, az Írószövetség közgyűlései mint az ellenzékiség fórumai fontos szerephez jutottak.

A Magyar Írók Szövetsége 1981. december 12-i közgyűlésén (eddig DOBOZY IMRE író volt az elnök) válságokkal terhes világpolitikai helyzetben tanácskozott. A hidegháború és az emberiség teljes pusztulásának réme is kísértett az atomháború képében. Mindezek a külső szorítások akkor érték az írótársadalmat, amikor a társadalom előtt rendkívül nagy gazdasági-szervezési, ezzel együtt társadalompolitikai feladatok álltak; egyszersmind amikor az életszínvonal stagnálásával, egyes rétegeknél csökkenésével kellett számolni; amikor a népességszaporulat, az iszákosság, az öngyilkosság az erőfeszítések ellenére tartósnak bizonyult problémákkal kellett szembenézni. A közgyűlés időpontja éppen a lengyelországi katonai hatalomátvétel napjára esett (december 13.), ahol a szükségállapotot Wojciech Jaruzelski (a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és nemzetvédelmi minisztere) hirdette ki. Ez a tény is jelentősen befolyásolta a tanácskozás hangulatát.

A 81-es tanácskozáson megvitatták az írói alkotás és a kritika műhelygondjait, társadalmi problémákra, nemzeti sorskérdésekre próbáltak megoldást találni. Megfogalmazták elképzeléseiket, többek között azt is, hogy a jövőben az Írószövetség az érdekképviseleti szerepén túl legyen az irodalom bensőséges műhelye, vagyis az írói tájékozódás és tájékoztatás műhelye is; keresse és ápolja a külföldi irodalmi kapcsolatokat, főként a határon túl élő magyar írókkal és műveik megismertetésével, népszerűsítésével. Nemcsak az írószövetségi tagok jogait és kötelességeit szükséges rendszerbe foglalni, hanem az Írószövetség jogait és kötelességeit is. Irodalmunk jövőjének tervezésére nagy gondot kell fordítani. A fiatal, pályakezdő írókat támogatni kell, hogy magukénak érezzék  az Írószövetség et és ne akarjanak elkülönülni.

1981 decembere fordulópont volt az Írószövetség életében. Tagsága először választhatott titkosan új vezetőséget. Azelőtt legfeljebb a választmány tagjait választhatták titkosan, a többi tisztségre a miniszterhelyettes vagy az államtitkár adott javaslatot. A magyar írótársadalom ezen a közgyűlésen leszögezte, hogy azonosul szocialista társadalmunk fő célkitűzéseivel; hogy a maga valóságismeretével, felelős társadalomkritikájával, az írott szó és az írói szó súlyával ki tudja és ki akarja venni a részét a békéért, a nemzetközi haladásért, hazai vívmányaink megőrzéséért és gyarapításáért folyó közös erőfeszítésekben. Az erőfeszítések közösségén a nemzeti érdekeinkkel egybehangzó internacionalizmust és mindig értve, a határainkon túli magyar irodalmakat is e kettős érdek egységének jegyében - mindenekelőtt "híd" - szerepük és a hagyománybeli, a nyelvi közösség tudatában - vallották az egyetemes magyar irodalom részének.

1982-től 1986-ig HUBAY MIKLÓS színműíró, író az Írószővetség elnöke.

Az Írószövetség párttag írói a 86-os közgyűlést megelőzően tanácskozást tartottak, és levélben fordultak írótársaikhoz. Hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az irodalom, az Írószövetség nem tölti be azt a szerepét az ország életében, amit be kellene töltenie, s amelyet betölthetne. Nem helyeselték, hogy a választmány ülésein az elmúlt években többször is a magyar kül- és belpolitikát megkérdőjelező egyoldalú politizálás uralkodott el, s háttérbe szorultak az irodalom igazi gondjai, ez állandó feszültséget teremtett a kulturális irányítás és az Írószövetség vezetősége között. A szövetség nem volt képes kellő hatékonysággal kifejezésre juttatni véleményét, nem tudta felemelni szavát olyan aggasztó folyamatokkal és jelenségekkel szemben, mint a kulturális élet területén tapasztalható elüzletiesedés, a tudatzavaró giccs és bóvli térhódítása, a könyv- és folyóiratkiadásnak a szellemi életet bénító lassúsága, az írók anyagi helyzetének megoldatlansága, a honoráriumrendszer rendezése, amely nem igazodott az inflációs mozgásokhoz. Megoldatlan érdekvédelmi ügyeik közé tartozott az adózás ügye is. Az írói jelenlét nem valósult meg jelentősen sem a rádióban, sem a televízióban, de az Élet és Irodalomban vagy az Új Tükörben sem voltak jelen az írók, még írói gondok címén sem.

1985-ben megalakult az Örley István Baráti Kör, amely "kizárólag szellemi és irodalmi értékekre alapozza működését". Ezzel azt akarták hangsúlyozni, hogy működésüket nem befolyásolja a politika. Alapító tagjai között voltak az írószövetségi tagok közül mások mellett: BALASSA PÉTER, ESTERHÁZY PÉTER, LENGYEL BALÁZS, MÁNDY IVÁN, MÉSZÖLY MIKLÓS, NEMES NAGY ÁGNES, RADNÓTI SÁNDOR; a József Attila Kör tagjai közül többek között: GARACZI LÁSZLÓ, GYÖRE BALÁZS, KŐBÁNYAI JÁNOS, KUKORELLY ENDRE, PARTI NAGY LAJOS, SZILÁGYI ÁKOS, SZKÁROSI ENDRE. Az Írószövetség elnöksége tudomásul vette, hogy a baráti kör, ezekkel az alapító tagokkal megalakult és azt is, hogy lesznek állandó meghívott vendégei is a kör összejöveteleinek, mint például OTTLIK GÉZA író. Ám, ha ezen a névsoron változtatni kívánnak, akkor azt be kell jelenteniük a szövetség titkárságán. Az Írószövetség nek volt ekkor egy megállapodása a Művelődési Minisztériummal, mely szerint, ha társaság alakulna - mellyel ugyan nem értett egyet a minisztérium - akkor jelentse be tagjai névsorát, főként a meghívott vendégeik névsorát a szövetség titkárságán.

Az 1986-os közgyűlés idején - november 29-30. - ellentmondásos világot éltünk. Az egyik oldalon a tudomány és a technika újabb vívmányokat kínált életkörülményeink megjavítására, a másik oldalon pedig szembetalálhattuk magunkat ezek embertelen felhasználásával, a fegyverkezési hajszával, a környezetpusztítással, a szegénységgel, éhínséggel. A tanácskozáson HUBAY MIKLÓS az Írószövetség akkori elnöke így kezdte megnyitóbeszédét: "Örüljünk, hogy végre ilyen szépen összejöttünk, annyi rossz előjel ellenére, mégis, hogy magányos tűnődésünket és az írást két napra feladva fórumra lépünk. Az írói találkozók helyei és alkalmai nagyon megritkultak. Nincs már Pilvax, nincs már írókat befogadó Magyar Tudományos Társaság, se Centrál, se Japán, se Bucsinszky és a Budapest Nagykávéház sem vetekszik már manapság az athéni agorával, hogy mint gondolatgyorsító ciklotron megmutassa, hogy pár évtizeden át tudott ő is korszakot teremteni az európai (közép-európai) kultúrában."

Az elmúlt öt esztendőben az irodalom hanyatlásáról kell beszélnünk. Ebben az időben stabil értékrendet lehetetlen volt megállapítani, mert a műveket is sújtó kirekesztés jól tapasztalható volt, sokszor csupán az írók hovatartozása, rokonszenve miatt. Írók közötti barátságok mentek tönkre, eluralkodott a bizalmatlanság, a taktikázás, a kölcsönös gyanakvás szelleme. A belharcok jó ürügyet szolgáltattak az irodalomellenesség terjedésében. Viták folytak arról: hogy áru-e a kultúra? S az idő úgy döntött, hogy az. Ez a gondolkodás a magyar irodalmat mélységesen leértékelte. Riasztó riportok jelentek meg az irodalmi érdeklődés megcsappanásáról, az egykor fogékony értelmiségi rétegek elszegényedéséről és attól a fizikai kimerültségtől, melyet a pénzhajsza okozott. Az újgazdag réteg kultúrdiktátorként viselkedett és sznobisztikus ízlését divatoztatta. Az írók a népesség fogyására, a "halmozódó csődökre", a művelődéspolitika emberei az irodalomban történt - vagy annak gondolt - vétségekre utaltak. Az írók annak a véleményüknek adtak hangot, hogy beteg az ország, sok a kultúrszemét, a művelődéspolitikát képviselők szerint voltaképpen nem volt különösebb baj. Többségük kétségbe vonta a legfelső politikai vezetés legalitását s lényegében azt a korszakot, amely 1956. november 4-ével kezdődött. Az irodalom és a politika között ekkor nagy volt a feszültség (hogy csak egy témát említsek: a Tiszatáj c. folyóirat felfüggesztése). Az írók közgyűlésén megjelent párt- és kormányférfiak azzal a céllal érkeztek a tanácskozásra, hogy feloszlatják a szövetséget. MÓRICZ ZSIGMOND A magyar irodalom, magyar lét című tanulmányának egy mondatát idézték a tanácskozás hangulatának befolyásolása érdekében: "Nem kell csóvát rakni a múltból a jövő számára." Határozatot azonban nem hoztak. A párt- és kormányférfiak nem merték kinyilvánítani döntésüket, nem merték világgá kürtölni a Magyar Írószövetség másodszori feloszlatását. A tanácskozáson BERECZ JÁNOS, az MSZMP KB titkára is jelen volt, aki az elmúlt öt esztendő kínlódása után párbeszédre, megértésre szólította fel az írókat a párttal, a párt álláspontját illetően, annak érdekében, hogy a konfrontáció megszűnjön az író, a társadalom és a politika között.

A 86-os közgyűlés a Magyar Írók Szövetsége soron következő elnökének CSERES TIBOR írót választotta. Decemberben azonban ismét megindult a hatalom gépezete az Írószövetség ellen. Ugyan ekkor a szövetség feloszlatása helyett, új írótársulás létrehozásával próbálkoztak, az úgynevezett alternatív Írószövetség alakításával, amely a régi "bűnös" helyett működött volna. A tervet a párttag írókra alapították: az Írószövetség 150 kommunista írója lépjen ki a szövetségből, és ugyanennyi pártonkívüli tollforgatóra is számítottak. Ez a próbálkozás 1987. január 19-ig tartott. 28 írószövetségi tag lépett ki ekkor, akik írásban jelentették be tagságuk megszűntetését, közöttük volt ALMÁSI MIKLÓS, E. FEHÉR PÁL, KÖPECZI BÉLA, MOLDOVA GYÖRGY, SZERDAHELYI ISTVÁN is (később nagyrészük visszalépett: JUHÁSZ FERENC, SZABÓ MAGDA). A kilépők egy része manifeszt módon ragaszkodott a Kádár-féle politikához, kilépésük politikai demonstráció volt. Többen nem hagyták el a szövetséget. A sikertelen haditerv után a Magyar Írók Szövetségének külföldi tekintélyét szerették volna megsemmisíteni elsősorban a "baráti" országokban, ahol hasonló írószervezetek léteztek. A művelődési miniszter egy egész oldalas bíráló cikket szentelt a művészeti szövetségek közgyűléseinek. CSERES TIBOR elnök ekkor felvette a kapcsolatot a pártkormány irányítóival, hogy megtudja mi az a legkevesebb, s mi az a legtöbb, amivel megelégednének. A felelet az volt, hogy el kell távolítani a "kemény magot" a szövetség vezetéséből, s a szövetségből. Ez nem történt meg. A hatalom el szerette volna érni, hogy fölöslegessé tegye a szövetség tevékenységét, és feladatainak helyettesítésére egy irodalmi tanács megszervezéséhez kezdett. A szövetségpótló tanáccsal sem érték el céljukat, melynek működése hamarosan a feledésbe is merült. Ebben az időszakban jártak le az Írószövetség azon szerződései is, amelyeket a szomszédos írószövetségekkel kötött. Az új megállapodásokat a minisztérium kötötte meg az írók helyett, azonban ők a külföldi írószervezeteknél nem bizonyultak partnernek. A mellőzöttség 87-es évében teljes hírzárlati tilalmat vontak a szövetség köré. Ebben az esztendőben szigorú szankciókat alkalmaztak azok ellen az írók ellen, akik a 86-os közgyűlésen kritizálták a rendszert, nem jelenhetett meg könyvük és cikkük sem (CSOÓRI SÁNDOR, CSURKA ISTVÁN).

Az enyhülés csak az esztendő végén következett be. A kormány ekkor azt kérte, hogy a szövetség elnöke ismételje meg év eleji nyilatkozatát, mely szerint a válságos gazdasági és politikai helyzetből való kilábolás érdekében az Írószövetség hajlandó támogatni a kormány ésszerű törekvéseit. Ekkor az állami mellőzés feloldása, a 88-as költségvetés és a székház felújítása volt a tét. A szövetség készen állt erre, kívánsága "csak" az volt, hogy a miniszter visszavonó nyilatkozatát az év eleji kiközösítő cikkének terjedelmében tegye közzé a Népszabadságban. Ehelyett azonban a kinyilatkoztatás egy kisebb példányszámú hetilapban jelent meg, s az írók feltételeit megfogalmazó levél egészének tartalmi lényege megmásítva szerepelt benne. Ekkor egy saját hetilap gondolata kezdett érlelődni, amelyben az Írószövetség nyilvánosságra hozhatná megnyilatkozásait. 1988-ban a szövetség nyílt levelében kérte az akkori miniszterelnököt, hogy a kormány nevében forduljon az ENSZ-hez, a Romániában, Erdélyben sínylődő két és félmilliós magyar kisebbség gyötrése, üldöztetése, s a magyarság megsemmisítésére irányuló falurombolási terv ellen. Azonban ez a levélváltás sem kapott semmilyen nyilvánosságot.

1988-ban megszületett a Magyar Napló című lap, már az új miniszterelnök ígérete szerint, melynek szerkesztőjét a szövetség választmánya jelölte ki. Az elmúlt három esztendő legfőbb eredménye az Írószövetség egységének megőrzése volt.

A szövetség szerepe a rendszerváltozásban

Az írók 1989. novemberi közgyűlésüket felszabadult örömmel nyitották meg, hiszen a nehezen megszerzett, kivívott szellemi autonómia mellett sikerült szervezeti autonómiájukat is biztosítani. Négy évtized óta először dönthettek maguk a saját ügyeikről, szervezeti kereteikről. Nem volt már felügyeleti szerv felettük, amelynek ellenkezésével vagy jóváhagyásával számolniuk kellett, megszűnt a hatalmi beleszólás ügyeikbe. Alapszabályát módosítva, önálló egyesületként jegyeztethette be magát a cégbíróságnál, hiszen megszületett a 89-es I. számú egyesületi törvény, amely kedvezőbb gazdasági feltételeket biztosított a szövetség folyamatos működéséhez. Már csak azért aggódhattak, hogy tudnak-e majd élni az előttük megnyílt lehetőségeikkel. Hiszen 1989-re megváltozott az írótársadalom is. 1986-ban a hatalom csapásaival szemben fenyegetett egységbe tömörültek, mára soraik közül sokan kirajzottak különböző pártok élére, vagy tagjai közé, és politikai életünk közvetlen vagy közvetett meghatározói, alkotói lettek (pl. BÍRÓ ZOLTÁN, Magyar Demokrata Fórum, CSURKA ISTVÁN, Magyar Demokrata Fórum, kizárása után a Magyar Igazság és Élet Pártjának az alapítója). A Írószövetség nek tehát ekkor olyan szellemi fórummá, erővé kellett válnia, amely pártok feletti pozícióból tölti be a maga társadalompolitikai, etikai és szakmai szerepét, amelynek természetes közege az esztétikai, az értékrendbeli és a politikai sokszínűség. A szövetség így új szerepeket kapott, amelyeknek két döntő meghatározója volt: az értékvédelem és az érdekvédelem. LENGYEL BALÁZS író, kritikus a következőket mondta a közgyűlésen: "A direkt politikai mondanivalók megnyilvánulásának - az újabb idők tapasztalata szerint - a Szövetség nem fóruma többé. Fórumot adnak ehhez a politikai pártok, fórum erre a publicisztika." SÁNTA FERENC író pedig így vallott az írók, a szövetség rendszerváltozásbeli szerepéről: "A magyar írótársadalom volt az, amelyik mindazt az érzelmet, kívánalmat, vágyat, szándékot és akaratot, amely a magyar társadalomban, a magyarságban élt, a szabadság, a tiszta levegő, az erkölcsiség, a függetlenség, a személyi jogok, a tolerancia, az emberi értékek után kifejezte. Nem új dolgot cselekedett ezzel. Azt a hagyományt követte, amelyet kétszáz éve permanenciában, teljes felelősséggel mindig is megtett. Az Írószövetség fórumot adott a nemzet hangjának. Az Írószövetség fórumot adott arra, hogy a nemzet kívánalma megszólaljon. Az Írószövetség küldetést teljesített azzal, és jól teljesítette a küldetését, amikor élére állt annak a mozgalomnak, amely elvezetett az időhöz, amikor szabadon lélegezhettünk."

NÉMETH MIKLÓS miniszterelnök is vendége volt az írók közgyűlésének, aki számára az akkori helyzet éppen annyira új volt, mint az Írószövetség nek. A kormány és az Írószövetség kapcsolatáról, viszonyáról így nyilatkozott: "ez a kormány - s remélem, jogutódja is - egyszer s mindenkorra lemond az irodalom, a művészetek irányításáról, pontosabban: annak az illúziójáról, hiszen az igazi nagy művészet és irodalom mindig szuverén volt és lesz."

Történelmünknek ebben a sok reményt ígérő időszakában, a rohamosan változó kelet- és közép-európai helyzetben az írókra, a szövetségre továbbra is nagy felelősség, talán még nagyobb felelősség, még több feladat hárult, mint eddig. Az új történelmi korszak küszöbén fontos volt, hogy az írók ne csak a magyar irodalom jelenéért, hanem jövőjéért is érezzék felelősségüket.

Ebben az új helyzetben megrendezett tanácskozásukon szinte ontották javaslataikat. A közgyűlés fejezze ki teljes szolidaritását, együttérzését, nyújtson segítő kezet a román írók felé, tiltakozzék a román írók elhallgattatása és más romániai magyar írók zaklatása, üldözése ellen; létesüljön alapítvány (ARANY JÁNOS néven) a magyar irodalom értékeinek a gondozására, védelmére, táplálására; meg kell teremteni az irodalom biztonságos létalapját, s megszervezni a társadalmi mecenatúrát; az alapítvány kuratóriuma legyen a Magyar Írószövetség elnöksége; a Művészeti Alaptól meg kell tudni, hogy mit tud tenni, és hogy mit tesz a jövőben az írókért?

Az Írószövetség nek egyetlen valóságos célja lehet: a minél több rangos mű megszületésének elősegítése, ehhez azonban olyan szövetség szükséges, amely a politikai acsarkodások fölé képes emelkedni; meg kell oldani a könyvterjesztés feladatát; helyet kell kérni a televíziós felügyelő bizottságban, hiszen nem lehetünk meg a kulturális média segítsége nélkül. Az írók ekkor "Az Írószövetség programjához" címmel nyilatkozatot fogalmaztak, melynek alapszavai a következők voltak: autonómia, szuverenitás, az egész szellemi élet minőségének javítása, a publikálás szabadságának megőrzése, a hagyományok védelme, megőrzése - ezekre a szövetség jövője is támaszkodni kíván, ugyanakkor el kell hogy határolódjon attól, ami szervezetének a felépítésében a régi időkhöz kötött.

Az írók egy csoportja, akik gondolkodásbeli, lényeges és szerintük halaszthatatlan szervezeti változásokat vártak a közgyűléstől és azt, hogy az Írószövetség munkáját, szemléletét és belső működési rendjét hozzáigazíthatják a megváltozott társadalmi és politikai környezethez, elégedetlenségét fejezte ki. Nem arról volt szó, hogy a kisebbségi csoport szembefordult volna a többségi véleménnyel, hanem arról, hogy szerintük az új választmányban nem tükröződött eléggé az a felismerés, hogy az Írószövetség sürgős dinamizálására van szükség. Ezek az írók "Lépcsőházi Társaságnak" nevezve magukat csoportosultak, melyhez mások mellett BALASSA PÉTER, DOBAI PÉTER, ESTERHÁZY PÉTER, JÓKAI ANNA, KODOLÁNYI GYULA, KUKORELLY ENDRE, PÁLYI ANDRÁS és VARGA LAJOS MÁRTON is csatlakozott. A közgyűlés köszöntötte az új csoportosulást, hiszen előttük volt a jövő.

Az 1989. évi közgyűlést követően változott a Magyar Írók Szövetsége elnevezés Magyar Írószövetség elnevezésre, hiszen a régi szóhasználat úgy is értelmezhető, hogy nevében kirekeszti azt a hazánkban élő más anyanyelvű, más nemzetiségű írót, aki nem magyarnak vallja magát. Ettől kezdve lett a szövetségnek rendes tagja, rendkívüli tagja (az a magyar nyelven alkotó író, aki nem magyar állampolgár, és aki nem él Magyarországon) és pártoló tagja. A Magyar Írószövetség tehát egyesületként működik tovább. A szövetség történetében pedig ezzel a tanácskozással lezárult és egyben megnyílt egy új korszak.

A szövetség jelentősége a 89-es politikai változások után, az új írószervezetek mellett

A Magyar Írószövetség 1989-es októberi közgyűlését követően GÖNCZ ÁRPÁD író, műfordító lett a szövetség elnöke, köztársasági elnökké történt kinevezéséig (1989 végétől 1990 nyaráig), aki mind a mai napig a szövetség tiszteletbeli elnöke maradt. Ebben az időszakban a szövetség igyekezett az új körülményekhez igazítani munkáját és megpróbált a további folyamatos átalakulás érdekében megfelelően intézkedni. Fel kellett ismerni, hogy a politikai és a gazdasági átalakulás nemcsak nagyobb demokratikus és szabadságjogokat biztosít, hanem néhány új kihívást is felszínre hozott.  
A szövetség ekkor egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy hangoztassa: "a kultúra a nemzet jövője". Tehát kellő nyomatékkal kell képviselnie az írók egzisztenciális érdekvédelmét és szolgálnia az értékek megfelelő érvényesülését. Ezért került sor 1990 tavaszán, a szövetség szervezésében, a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Kiáltás című rendezvényre, amely a jövendő kormányt a kulturális és irodalmi értékek aktív támogatására szólította fel.

1990. július 28-tól JÓKAI ANNA író a szövetség elnöke. Ezen a nyáron a könyvkiadás és a könyvkereskedelem helyzetének megvizsgálására a szövetség több pontból álló javaslatot terjesztett a művelődési kormányzat és a Parlament kulturális bizottsága elé. Már akkor megállapították, hogy a könyvterjesztés "bedugulása" veszélyes helyzetet teremthet, és a profitérdekeltségű kiadók és terjesztők elszaporodása háttérbe szorítja majd az értékes szépirodalmat. Sajnálatos módon a javaslatokat nem követték gyors és hathatós intézkedések, illetve elhúzódott a könyvszakma privatizálódásának folyamata. Közben a Szépirodalmi Könyvkiadó 1992-ben összeomlott, s a Magvető Könyvkiadó is igen nagy nehézségekkel küzdött az átalakítás menetében. Sikerrel járt az Írószövetség nek az az akciója, mely szerint a két kiadó szerződött, de kiadásra nem került kéziratainak honorálására a Parlament megszavazott 46 millió forintot.

Az átmeneti helyzetben megnőtt a volt állami és az új értékes irodalmat is publikáló magánkiadók minisztériumi támogatásának a szerepe. A Magyar Könyvalapítvány értékes könyvek támogatására alapított kuratóriumában részt vett az Írószövetség is, s ugyancsak fontos szerepet töltött be a folyóirat-támogatást odaítélő kuratóriumokban. A szövetség választmánya az Írók Szakszervezetével közösen többször szót emelt a készülő adórendelkezések ellen, mely az írókra nézve hátrányos szabályozás lenne. Az Írószövetség és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közös fellépései sem tudták megvédeni a tagság érdekeit a Pénzügyminisztérium megszorító intézkedéseivel, az országos adóterhek növelésével szemben. Csak részeredményeket értek el.

A Magyar Írószövetség választmányának az új időszakban továbbra is joga maradt javaslatot tenni az állami díjakra. Néhány esetben - a nagy állami díjaknál - az országos hatóságok, illetve a Kossuth-díj Bizottság felülbírálta a felterjesztett javaslatot. A József Attila-díjak felett viszont kizárólag a szakmai szervezetek döntöttek.

A szövetség kiemelkedő sikerének tarthatjuk, hogy 1990-ben a rendszerváltozás szellemében sikerült - korábban kellően meg nem becsült - alkotóknak posztumusz Kossuth-díjat megítéltetni: így HAMVAS BÉLÁNAK, JÉKELY ZOLTÁNNAK, KODOLÁNYI JÁNOSNAK, MÁRAI SÁNDORNAK és SINKA ISTVÁNNAK.

1992-ben a választmány javaslatára - a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyetértésével - nyolc József Attila-díj mellett kiosztottak egy kizárólag gyermek- és ifjúsági írónak és egy műfordítónak ítélhető díjat is. Az állami díjakon kívül alapítványi díjakat hoztak létre, melyek kuratóriumaiban a szövetség tagjai is részt vehettek (Getz-díj, mely egy "magyar nyelvű életmű-díj", Graves-díj, Greve-díj, Év Könyve díj). Az irodalmi élet igényeinek megfelelően megváltozott a szövetség belső tevékenysége is. A kizárólag a szakosztályok (Drámaírói, Gyermek- és Ifjúsági, Költői, Kritikai, Műfordítói, Prózai Szakosztály) tevékenységén alapuló szakmai munkát többoldalú és színesebb szervezeti élet váltotta fel, és a korábbi évek bevált rendezvényei mellett újabb programok szervezésére is sor került. A szövetség hagyományaihoz híven továbbra is részt vállalt az Ünnepi Könyvhét budapesti és vidéki rendezvényeinek megszervezésében. Szakmai és anyagi segítséget nyújtott többek között a Tokaji Írótábor, a Debreceni Irodalmi Napok létrejöttéhez is. Eseményeiről és az irodalmi életről havonta megjelenő "A Magyar Írószövetség Tájékoztatója" című kiadványában tájékoztatta (a mai napig is) tagjait.

Az Írószövetség 1991 tavaszán újszerű kezdeményezésként elhatározta, hogy Klubjában irodalmi estek, író-olvasó-találkozók megrendezésével szolgálja mű és olvasó közeledését, a szakma és a közönség megismertetését a legújabb könyvterméssel, pályakezdő alkotókkal. A rendezvénysorozat, melynek szervezésében a magyarországi könyvkiadók is részt vettek, másfél esztendő alatt több mint 70 alkalommal gyűjtötte egybe az irodalombarát közönséget és az alkotókat a szövetség székházában. 1992. május 26-án irodalmi est, költői, írói bemutatkozások keretében megalakult az Írószövetség ben a Cigány Írók Szekciója.

A József Attila Kör (JAK) Irodalmi Egyesület, melynek 1992-ben 94 tagja volt, ekkor nem kapott állami pénzügyi támogatást. Az akkori négy írószervezet között - Írószövetség , PEN Club, Magyar Írókamara, JAK (fiatal, 35 év alatti írók köre) - úgy osztottak szét 16 millió forintot, hogy a fiatal írók szervezete 0 forintot kapott. Programjuk megvalósításához mecénásokat keresve és találva 92-ben újraindították JAK-füzetek című könyvsorozatukat közös kiadásban a Pesti Szalon Könyvkiadóval). 93 elején a T-Twins Kiadóval közösen megjelentették az Átváltozások című negyedéves világirodalmi folyóirat első számát.

A szövetség vidéki írócsoportjai (Kelet-Magyarországi, Komárom-Esztergom megyei, Dél-dunántúli, Észak-Magyarországi, Közép-Dunántúli, Nyugat-Magyarországi, Dél-Magyarországi) továbbra is arra törekedtek, hogy otthont adjanak a vidéki irodalmi életnek, sikeres rendezvényeknek.

A Magyar Írószövetség felvállalta a Magyarország területén élő nemzetiségek íróinak érdekképviseletét, - melynek részint tagjai a hazánkban szlovákul, szerb-horvátul, németül és románul író alkotók - kapcsolatuk elősegítését az anyaország irodalmával. Rendszeres, munkaterveken alapuló együttműködést tartott fenn az alábbi országokkal: Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, NDK, Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, Kuba, Mongólia, Finnország és Svédország. 1991-ben a környező országokban is lezajló rendszerváltás gyakorlatilag teljesen megváltoztatta a kapcsolattartás korábban bevált rendszerét. Egyes írószövetségek - államukkal együtt - megszűntek, mások átalakultak s ideiglenesen beszüntették vagy csökkentették külügyi tevékenységüket. 1992-re végleg felbomlott a korábbi kapcsolatrendszer. A szövetség külkapcsolatai lényegesen tágultak, ez elsősorban az utaztatásokban nyilvánult meg. Bővültek a kapcsolatok Európa nyugati féltekéjének alkotóival (norvég, ír, osztrák, francia). Komoly lehetőséget jelentett, hogy SZÁVAI JÁNOS párizsi és SZÖRÉNYI LÁSZLÓ római nagykövet - mindketten a szövetség tagjai - felajánlották az íróknak az ottani magyar intézetek egy-egy vendégszobáját (térítésmentesen).

Még 1990. július 18-án a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az Írószövetség között 8 pontba foglalt együttműködési megállapodás született, melyet - a következő közgyűlésig - ANDRÁSFALVY BERTALAN (1990-93-ig művelődési és közoktatási miniszter) és GÖNCZ ÁRPÁD, az Írószövetség akkori elnöke írt alá. A megállapodás lényege: elvi, erkölcsi, gyakorlati támogatás nyújtása a szövetségnek. Ennek eredményeként a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1990-1992-ig a szövetség költségvetésének mintegy 50-55 százalékát biztosította. A költségvetési hiány pótlására támogatókra, szponzorokra volt szükség. Kérésre - a Fővárosi Önkormányzat támogatásával -, jelentős segítséget kapott a szövetség a Bp. VI. kerületi Önkormányzat képviselő testületétől. Az 1992. évre magukra vállalták a székház bérleti díjának a kifizetését.

Fontos megemlítenünk a Magyar Írószövetség Könyvtárát is amely a hazai könyvtári rendszerben az országos jellegű tudományos szakkönyvtárak közé tartozik. Fő gyűjtőköre a nyelv- és irodalomtudomány, gyűjti továbbá a magyar és világirodalom szépirodalmi műveit magyar nyelven, és több ezer kötet idegen nyelvű szépirodalmi anyaga is van. Állománya ekkor: 90 338 kötet könyv és 7162 kötet bekötött folyóirat. Sajátos helyet foglal el a hazai könyvtárak között. Állománya elég nagy és gazdag ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban kielégítsen különleges igényeket is.

A Magyar Írószövetség 1991. február 6-i választmányi ülésén jelentette be GYURKOVICS TIBOR író, költő, a Magyar Írókamara február 4-i megalakulását (elnöke: CSERES TIBOR lett, egyik alelnöke és lelke pedig GYURKOVICS TIBOR, tagjaik a Magyar Írószövetség ben is tagok). Az alapító tagok között volt: BERTHA BULCSU, CSERES TIBOR, CSOÓRI SÁNDOR, DOBOS LÁSZLÓ, FODOR ANDRÁS, GÖRGEY GÁBOR, KERTÉSZ ÁKOS, NEMESKÜRTY ISTVÁN, SÜTŐ ANDRÁS, SZAKONYI KÁROLY és TORNAI JÓZSEF. GYURKOVICS úgy gondolta: ".hogy a magyar író, vagy minden író nem szervezeti szerepléssel, hanem alkotó munkával érdemesül arra, hogy megmaradjon. Azért érdemes dolgozni, hogy írjunk. Ha úgy belegondolunk azokba az emberekbe, akik részt vettek a választmányok viharaiban és a közgyűlések irányítóiként, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy nem mindig a szereplő írók maradnak a halhatatlanság asztalán." Többször is felvetette már, hogy véleménye szerint az Írószövetség tagsága jelentősen hígul. Szerinte nem könnyű ilyen magas létszámú szövetséggel dolgozni, egy ilyen óriási szervezet működését biztosítani is nehéz (780 fő, ebből a 70 éven felüliek száma 487 fő). JÓKAI ANNA író, akkori elnök válasza erre a következő volt: ".Azt mondtam FEKETE GYÖRGYNEK (1990-1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára), hogy a mi Szövetségünk egységes. Most az újságban olvastam, hogy létezik a Független Írók Szövetsége (elnöke VÉGH ANTAL, majd HERNÁDI GYULA írók) és hogy együttműködik vele az Írókamara. Ha együtt akarnak működni a szövetséggel és meggondolták magukat, akkor ezt nagy örömmel fogadjuk."

Az 1991. április 24-i választmány intenciójának megfelelően a Magyar Napló (főszerkesztője ekkor PÁLYI ANDRÁS író, műfordító) és a Kortárs című lap (főszerkesztője KIS PINTÉR IMRE kritikus, irodalomtörténész) április 1-jétől a Magyar Írószövetség lapjaként és kiadójaként, teljes felelősséggel a szövetség szellemét képviselte.  Ezután a szövetség saját lapjaiként jelentek meg. Ez döntő lépés volt, hiszen a szövetség mindkét lapnak segített életben maradni, helyiséget adott székházában és gazdasági segítséget is kaptak és kapnak mind a mai napig.

Az újonnan megalakult írószervezetekkel (Magyar Írók Egyesülete, volt Írókamara, elnöke GYURKOVICS TIBOR), Magyar Művészeti Akadémia (elnöke ÁGH ISTVÁN költő, író), Független Magyar Írók Szövetsége (elnöke: HERNÁDI GYULA), Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (elnöke LATOR LÁSZLÓ költő, műfordító) a Magyar Írószövetség békességre törekedett. A József Attila-díj tekintetében az Írószövetség é maradt a koordináló szerep, de javaslategyeztetési és javaslattevési joga volt és van a többi írószervezetnek is. Így, tehát közmegegyezéssel terjesztik fel javaslataikat.

1992. november 16-tól TORNAI JÓZSEF költő, műfordító az Írószövetség elnöke. Az ő vezetése alatt 1994-ben, az Ingatlankezelő Vállalat (IKV) felszólította az Írószövetség et, hogy mivel az nem tudja fizetni a bérleti díját, augusztus 31-ével költözzön ki a székházból. Ekkor az elnök levelet intézett FODOR GÁBOR miniszterhez, aki azt válaszolta, hogy a kapott költségvetéséből fizesse ki a szövetség a székház bérleti díját (évi 3 millió forint), 20 milliós évi költségvetésének azonban csak a felét ítélték meg, azt is két részletben. Tehát az első félévben 5 millió forinttal rendelkezhetett. A Művelődési Minisztérium kereste a megoldást a székház ügyben történő megegyezésre.

A szövetség elnöksége közben úgy döntött, hogy: "nem fizetünk és nem költözünk", és 56 emlékére - hiszen az Írószövetség volt 56-ban a forradalom egyik főhadiszállása - emléktáblát állít, melyet október 23-án a szövetség székházán helyez majd el. Az emléktábla szövege a következő: "E helyen, székházunkban gyülekezett irodalmunk színe-java az 1956-os magyar forradalom szellemi előkészítése, megvívása és politikai utóvédküzdelme idején, és e falak között követelt nemzeti függetlenséget, polgári szabadságjogot a nyolcvanas évek közéleti küzdelmeiben. Ezen emléktáblát állította: a Magyar Írószövetség , 1994. október 23-án."

Az emléktáblát GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnök avatta fel és mások mellett meghívták FODOR GÁBORT (1994-95-ig művelődési és közoktatási miniszter) is az ünnepségre. Ezt követően vendégeiket beszélgetésre várta a szövetség vezetősége.

A székház ügyében felmerült az az ötlet is, hogy adjon egy ingatlant a Fővárosi Önkormányzat a kerületi önkormányzatnak a Bajza utcai helyett és akkor átkerülhet az ingatlan az Írószövetség nevére. Az Elnökség tárgyalásokat folytatott a kormánnyal és a kormányfővel az Írószövetség helyzetének hosszú távú rendezése érdekében, azonban megnyugtató megoldás nem született.

1995-ben, mikor a szövetség tisztújító közgyűlése előtt állt, a kulturális kormányzat teljes mértékben leállította az Írószövetség nemzetközi kapcsolatait, a minisztérium írásban közölte, hogy nem ad egyetlen fillért sem a külügyi tevékenységre.

A szövetség kérte a kulturális minisztertől, a miniszterelnöktől, hogy minősítsék át közintézménnyé, mert akkor nem kellene minden évben "koldulni" a költségvetésért, aminek úgyis csak körülbelül 50 százalékát adják meg. Akkor az országgyűlési keretből kaphatná automatikusan költségvetési összegét a szövetség.

Az 1995. december 1-jei választmányon POMOGÁTS BÉLA irodalomtörténészt választották a szövetség új elnökévé, aki programját öt pontban határozta meg: "Az első feladat, amit én az Írószövetség előtt látok, az írói érdekvédelem, az egyetemes magyar irodalom érdekeinek a védelme. A második feladatot az irodalom szakmai közéletének a megszervezésében látom, ami különben eddig is folyamatosan működött. A harmadik az össz-magyar irodalom, az egyetemes magyar irodalom egységének a szolgálata, aminek következtében - valóban függetlenül a határoktól - itt együtt vagyunk, és azt hiszem, hogy ha ezt a feladatot jelölöm meg magamnak, akkor nem hiteltelenül beszélek, hiszen az egyetemes magyar irodalom szolgálatában évtizedeket töltöttem el, és egy olyan időszakban is, amikor azért nem dicséretet és elismerést, hanem ellenkezőleg, megrovást és korlátozásokat lehetett szerezni. A negyedik feladat, amit az Írószövetség előtt látok, a kulturális diplomáciának a munkája. Tehát azt, hogy egy olyan helyzetben, amikor Magyarországot többé-kevésbé egy ellenséges gyűrű veszi körül és amikor a politikának igazából nincs meg az a mozgástere, hogy egy termékeny és eredményes dialógust tudjon a szomszéd népekkel és a szomszéd kultúrákkal folytatni, akkor talán az irodalom lehet az a csatorna, amelyben ez a dialógus megvalósítható. Az ötödik feladatot pedig abban látom, hogy az Írószövetség fogjon össze a többi irodalmi és kulturális szervezettel. Tehát a magyar szellemi élet belső szolidaritásának, az írótársadalom szolidaritásának és az egész magyar szellemi élet belső szolidaritásának az erősítését gondolom fontosnak elérni."

POMOGÁTS a székház ügyének rendezését, a szövetség megfelelő anyagi bázisának megteremtését tűzte ki céljául s többek között azt is el szerette volna érni, hogy az újonnan alakult írószervezetek és irodalmi társaságok a jövőben az Írószövetség keretében és vele együttműködve szorosabb kapcsolatokat létesítsenek.

A kormány szándéka 1996-ban az volt, hogy létrehozza a Magyar Irodalom Házát a Károlyi-palotában, ahol két intézmény kapna helyet: a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Írószövetség , székház problémáját megoldandó. De gondoltak itt a többi írószervezet elhelyezésére is. A szövetség vezetősége azonban ragaszkodott ahhoz - függetlenül attól, hogy a Károlyi-palotára vonatkozóan milyen tervek születnek és valósulnak meg -, hogy a Bajza utca 18. számú ház a szövetség tulajdonába kerüljön, azaz az ingatlanügyek rendezése előzze meg azokat az eseményeket, melyek a Károlyi-palotára vonatkoznak. S a szövetségnek továbbra is legyen döntési lehetősége abban, hogy megfelel-e egyáltalán számára a Magyar Irodalom Háza konstrukció.

POMOGÁTS BÉLA elnöksége alatt indult meg a határon túli írószervezetek csatlakozása a Magyar Írószövetség hez (Kárpátaljai Magyar Írók Társasága, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Bornemisza Péter Társaság - az Ausztriai Magyar Írók Munkaközössége -, Szlovéniai Magyar Írók Társasága, Vajdasági Magyar Írók Egyesülete). Korábban mások mellett CZINE MIHÁLY irodalomtörténész és CSOÓRI SÁNDOR költő, író is ambicionálta ezt a csatlakozást. Ezekben az esztendőkben az irodalmi élet és maga az Írószövetség is igen nagy gondokkal küszködött: szövetség költségvetése, finanszírozása, a székház ügye, könyvkiadás stb.

1997-ben jött létre egy új írószerveződés, a Szépírók Társasága - elnöke: KUKORELLY ENDRE költő, író, napjainkban CSAPLÁR VILMOS író, tagjai között mások mellett: BALLA ZSÓFIA, DÉRCZY PÉTER, PARTI NAGY LAJOS, PÁLYI ANDRÁS, SZILÁGYI ÁKOS - a már korábban bejelentett szerveződések, a Független Írók Szövetsége, a Magyar Írók Egyesülete (korábban Írókamara) mellett. Ezeknek a szervezeteknek a tagsága néhány kivételtől eltekintve megtartotta írószövetségi tagságát is. A szövetség vezetőségének véleménye ezzel kapcsolatban az volt, hogy egy írótársadalomnál természetes dolog, hogy különféle vonzalmak, ízlésformák, eszmei irányultságok szerint kíván különböző csoportosulásokhoz csatlakozni. Kifejezte abbeli reményét, hogy az új írószervezetek tagjai nem fogják elhagyni az Írószövetség et, és hogy ha létrejön egy új szervezet, az semmiképpen nem az Írószövetség ellen fog tevékenykedni, hanem megpróbálja megtalálni a közös nevezőt, ami lehet az érdekvédelem, lehet a magyar irodalom ügye, a magyar irodalom becsülete, lehet valamiféle írói szolidaritás, ami az egész magyar irodalmat, határon belül és határok fölött, át kellene hogy hassa.

Fontosnak tartotta az Írószövetség vezetősége, hogy lehetőleg távol tartsa a politikát az irodalmi életnek ezektől a szerveződéseitől. Közeledtek a 98-as választások, s várható volt az a törekvés, mely a kultúra politikai célzatú felhasználására irányul.

Az új irodalmi egyesület megalakulását azért kezdeményezték létrehozói, hogy egy civil, szakmai képviseleti, érdekvédelmi, információs egyszóval egy szolgáltató jellegű íróegyesület jöjjön létre. A sajtó híradásában ellen-írószövetségnek titulálta az új irodalmi egyesület megalakítását, és jelentős indulatok kísérték, természetellenes visszhangja volt az új írószervezet létrejöttének, hiszen új Írószövetség ként emlegették. Azonban ahhoz, hogy új Írószövetség jöhessen létre, a régit meg kellett volna szüntetni. A Magyar Írószövetség és annak elnöke üdvözölte az új írószervezetet és felajánlotta, hogy programjait (felolvasóest, könyvbemutató, írótalálkozó) szívesen látja a Magyar Irodalom Háza létrejöttéig az Írószövetség klubjában. Az új írószerveződés színrelépése nem jelentett törést vagy szakadást a Magyar Írószövetség ben. Nem vonultak ki tagjai a szövetségből, sőt, megállapodás született arról, hogy együtt fognak fellépni közös ügyeikben, mint például az irodalom és az írótársadalom érdekeinek védelme.

1997 szeptemberében jelképesen megnyitották a Magyar Irodalom Házát a Károlyi-palotában. A minisztérium ebben az esztendőben felkínálta az Írószövetség nek, hogy öt esztendőre előre kifizeti székházának bérleti díját és azt is, hogy a korábbiaknál jobban fog gondoskodni a szövetség költségvetéséről, tehát a szövetség fenntartásáról.

Ezekben az években igen sok irodalmi program zajlott a szövetségben, évente mintegy 160 könyvbemutatóra, írótalálkozóra, vitára került sor.

Sok olyan tényező volt a 97-es esztendőben, amely az Írószövetség létét, munkáját veszélyeztette: székházügy, az állandó költségvetési hiányok és gondok, a szövetség politikai környezete, viták a szövetség működése körül, a sajtó vitái, a közvéleményben, az irodalmi élet különböző helyein sok megjegyzés, vita és sokszor nem egészen baráti érzület mutatkozott meg. Már az is jelentős eredménynek számított ekkor, hogy a szövetség meg tudta őrizni székházát és elő tudta teremteni - ha "koldulással" is - működésének feltételeit.

1998-ban az Írószövetség helyzetét igen erősen befolyásolta az a politikai helyzet, mely az országban lezajlott választások révén alakult ki. A szövetség természetesen ezután is meg kívánta őrizni a maga pártatlanságát, pártsemleges helyzetét. A politikától pedig azt várta, hogy vállalja a szolgálatot a magyar kultúra és a magyar irodalom életében, érdekében, értékeinek a védelmében, és ezek közé beleértendő a magyar irodalom nemzeti egységének, tehát határoktól független szolidaritásának a fenntartása és fejlesztése is.

Az Írószövetség 1998. november 14-i  közgyűlésén HÁMORI JÓZSEF (1998-2000-ig a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere) is a meghívott vendégek között volt, aki ígéretet tett a székház-ügy és a szövetség működési feltételeinek jövőbeni megoldására. Ezen a közgyűlésen az írók felhívást fogalmaztak meg a tiszai árvíz ügyében és szolidaritásukat fejezték ki mindazok iránt, akik károsultjai, áldozatai voltak ennek a természeti csapásnak, és gyűjtőakciót szerveztek. Javaslatot tettek az 1999. évi Frankfurti Könyvvásárra való felkészüléssel kapcsolatban is.

A választmány 1998. december 1-jei ülésén megválasztotta elnökét és nyolctagú elnökségét. Az elkövetkező három esztendőre szinte teljesen egyhangú szavazással ismét POMOGÁTS BÉLA lett a Magyar Írószövetség elnöke, akinek további elképzelései a szövetség munkáját illetően és jövőjére nézve a következők voltak: szövetségünk is részt kíván venni Szent István jubileumának megünneplésében; fontos feladat a szövetség fiatalítása; a határon túli magyar irodalmak ügyeivel foglalkozó bizottság felállítása; a külföldi írószervezetekkel való együttműködés jobb megszervezése, stb.

1999-ben a kormányváltozás után a szövetség helyzete nem változott számottevően, nem javult, de nem is romlott. Az elmúlt esztendőkben stabilizálódott az Írószövetség székházának az ügye, még MAGYAR BÁLINT, a korábbi kormány minisztere rendelkezett úgy, hogy öt esztendőre kifizették a kerületi önkormányzat kft.-jének a székház bérét, és kilátásba helyezték, hogy 2002-ben a következő öt évet is rendezni fogják. Ezt a korábbi ígéretet az új kormányzat is vállalta. Örvendetesen alakult a szövetség és az új minisztériumnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának az együttműködése is. A szövetség pénzügyi helyzete azonban továbbra sem javult. Sőt most már a többi írószervezettel együtt kellett megegyezniük abban, hogy hogyan ossza fel a minisztérium a központi költségvetési összeget. A hiányzó pénzeket pedig pályázatok és szponzorok útján biztosította a szövetség és biztosítja mind a mai napig.

A 2000. esztendőben a miniszter 10 százalékos emelést ígért az irodalmi szervezetek finanszírozásának a költségvetési keretére. Tehát a szövetség évi 14,5 milliós költségvetési keretét 16 millióra emelik, ami messze elmaradt a ház fenntartásának a költségeitől. A 2000. év elején ismét ott tartott a szövetség, hogy nem volt semmilyen pénzkerete, a minisztérium támogatása pedig csak májusban volt várható, a külső helyekről szerzett szponzori pénzekre sem számíthatott tovább. A külügyi kapcsolatok ekkor bővültek (FDA-Német Írószervezet, Baden-Württembergi Írószervezet, Észt Írószervezet, Szlovén Írószövetség , Finnugor Írószövetség , Ecuadori Írószövetség ). Azt a tapasztalatot szűrhette le a vezetőség, hogy a határokon túl nagyobb lett a szövetség tekintélye, mint Magyarországon. A 2000. február 23-i választmányi ülésén az írók nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben a következőket kérték számon a kormánytól: "A szövetség legtöbb tagja és vezetője az 1998-ban hivatalba lépő új kormánytól a kortárs irodalom műhelyeinek következetesebb támogatását várta. Folyóiratainknak, szervezeti életünknek ennek ellenére mindig új válságokkal kell megkűzdeniök. Szükség van arra, hogy a kormányzat több empátiával kezelje az irodalom ügyét és a különben jóindulatról tanúskodó kijelentések gyakorlati intézkedésekben öltsenek testet." Ez a fogalmazvány nem támadó hangvételű írás volt a kormánnyal szemben, és nem egyfajta ellenzéki állásfoglalás.

Szomorú tényként értékelték az írók, hogy a 2000. október 23-i hagyományos 56-os írószövetségi ünnepségen - amikor a székház falán elhelyezett emléktáblát minden esztendőben megkoszorúzzák - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nem képviseltette magát, csak egy koszorút juttatott el egy taxisofőrrel. Elképesztő dolognak tartotta a szövetség elnöke, hogy egy kormány, amely önmagát polgárinak, nemzetinek és bölcsnek nevezi, az 56-os forradalom ügyében ilyen magatartást tanúsítson. A minisztérium később figyelmetlenségre hivatkozva elnézést kért az Írószövetség től.

A 2001. november 24-i közgyűlést követően, az új választmány december 14-i vezetőségválasztó ülésén KALÁSZ MÁRTON költő, műfordítót választotta a Magyar Írószövetség elnökévé.

2002. február 6-án a "székházügy" egy időre nyugvóponthoz érkezett. Megállapodás született a Magyar Írószövetség székházáról. ROCKENBAUER ZOLTÁN kulturális miniszter, KALÁSZ MÁRTON és FARKAS GYÖRGY, Terézváros polgármestere, szövetségünk klubjában aláírta a következő megállapodást: "A nemzeti kulturális örökség minisztere a mai napon ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a 2002. évtől 10 évre biztosítja a Magyar Írószövetség , VI. kerület, Bajza utca 18. szám alatt található székházának bérleti díját. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma e célból 35 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Írószövetség nek, melyet egy összegben közvetlenül a bérbeadó VI. kerületi önkormányzat részére utal át. A kulturális tárca és a VI. kerületi önkormányzat közös szándéka, hogy támogatásukkal méltó elhelyezést és zavartalan munkakörülményeket biztosítsanak a Magyar Írószövetség számára."

Az Írószövetség Bajza utcai székházát 1911-ben LÖFFLER SÁNDOR és LÖFFLER BÉLA, a szecesszió jellegzetes képviselői építették, "Nagyságos  Dr. Kramer Tivadar és Kramer Leó urak lakóházául."

A Magyar Írószövetség anyagi helyzete napjainkban is bizonytalan. S ebben a bizonytalanságában mégis pezsgő irodalmi életet próbál teremteni székházában. Rendezvényei egyre színesebbek, számuk egyre több (heti 3-4 alkalom). A Írószövetség 80-100 főt befogadó klubja, nyitott minden irodalomszerető számára és kellemes otthont adó, családias hangulattal várja az odalátogató írókat, irodalmárokat, művészeket, vendégeket.