rentsch_piroska

Rentsch Piroska

1950-ben születtem Püspökladányban. Közel húsz évig Németországban éltem, hazatelepülésem után Budapesten élek. 2010 óta a Magyar Írószövetség tagja vagyok. 1998-ban a Magyar Rádió Rádiókabaré IV. Humorfesztiválján  „Céhlevelet” szereztem. Az 1999-ben Németországban megjelent könyvem jelen volt a Frankfurti Könyvvásáron. 2000-ben a Chicagói Könyvvásáron is részt vettem. Íróként először a Kürschners Deutsher Literatur-Kalender 2000-2001. évfolyamában jelentem meg, […]

anker_geza

Ankerl Géza

1951-1956 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1957-1964 között a Freiburgi Egyetemen szociológiát tanult. 1956-tól 10 éven át építészként dolgozott Svájcban. 1966-1972 között a Montréali Egyetem Társadalomtudományi, valamint Építészeti és Környezettudományi Karán oktatott. 1972 óta az MIT, 1984-től a Genfi Egyetem, 1989 óta pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára. Nemzetközi szervek szakértője, Genfben az Egyesült Nemzetek Szervezetének tanácsadója. Kutatási területe a gazdasági szociológia, szociálökológia, […]

andras_sandor

András Sándor

1956-ban szerzett magyar irodalom szakos diplomát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A forradalom után emigrált. Oxfordban, 1961-ben kapott B. Litt. diplomát. 1963-1964 között DAAD-ösztöndíjas volt a Müncheni Egyetemen. A University of Southern California egyetemen tanult tovább 1967-ben. A doktori címet 1967-ben szerezte meg ott német irodalomból. 1965-1969 között magyar nyelv és irodalom tanár volt Berkeleyben. A washingtoni Howard Egyetemen volt professzor 1969-1996 között. 1981-1996 között kiadta és szerkesztette az Arkánum című […]

AmbrusLajos

Ambrus Lajos

1973-1978 között a József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1978-tól Szombathelyen középiskolai oktató. 1983 óta az Életünk szerkesztője, 1987-1994 között főszerkesztő-helyettese, majd főmunkatársa. 1994 óta a Kortárs folyóirat esszé- és prózarovatának vezetője, 2010-től főszerkesztője. Születési hely és idő: Gyula, 1950. március 28.Foglalkozás: író, szerkesztőMűvek: Eldorádó; Magvető, Bp., 1988 (JAK füzetek) Szókalauz; ill. Somogyi Győző; Kortárs–Széphalom Könyvműhely, Bp., 1996 Szombathelyi képek; fotó Váradi […]

Ambrus_Lajos1941

Ambrus Lajos

Iskoláit Korondon kezdte, majd a középiskolát Szovátán végezte. Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán szerzett magyartanári képesítést. Atyhában, Siklódon, majd Korondon tanított, ahol több éven keresztül a líceum aligazgatója volt. 1990-től a korondi Firtos Művelődési Egylet elnöke, a Hazanéző című folyóirat főszerkesztője, 1993-tól A Hazanéző Könyvek könyvsorozatot szerkeszti. Születési hely és idő: Korond, 1941. november 2.Foglalkozás: író, költő, szerkesztőMűvek: Megjelent kötetei: A korondi néző edény (elbeszélések, karcolatok), […]

AlfoldyJeno

Alföldy Jenő

1957-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban. 1958–1969 között a Magyar Távirati Iroda fotósa volt. 1964-1969 között az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakán tanult. 1969–1991 között az Élet és Irodalom munkatársa, 1975–1991 között rovatvezető, közben 1986–1988 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1989–1992 között A hónap versei című tv-műsor szerkesztője volt. 1991-től tíz évig a Nemzeti Tankönyvkiadó társadalomtudományi főszerkesztőjeként dolgozott. 2001 óta nyugdíjas. Írásai […]

portre2_negyzet

Bene Zoltán

1973-ban született, kisebb megszakítással évtizedek óta Szegeden él. Iskolái nagy részét a városban végezte, itt járt középiskolába, főiskolára, egyetemre, doktori iskolába is. 2001 óta publikál rendszeresen, ez alatt az idő alatt több kötete látott napvilágot, elbeszélései a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, illetőleg antológiákban olvashatók. A Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztője, a Pannon Tükör folyóirat próza rovatvezetője, […]

agai_agnes

Ágai Ágnes

Szülei: Ágai Dezső és Hasznos Etel. Tanulmányait a budapesti Pedagógiai Főiskola orosz szakán végezte 1951-től 1953-ig. 1953 és 1955 között az ELTE Idegennyelvi Lektorátusának lektora volt. 1953-tól 1956-ig az ELTE-BTK, orosz–magyar szakán tanult. 1956 és 1970 között Budapesten tanárként dolgozott. 1957-től publikál. 1970-től 1989-ig a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője volt. Születési hely és idő: Szeged, […]

agocs_sandor

Agócs Sándor

1975-1987 között Kecskeméten építőipari technológusként dolgozott. 1992 óta az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. ügyvezető igaazgatója és felelős szerkesztője. Verseit 1980-tól folyóiratokban publikálja, szerepel több antológiában, és harminc év alatt három önálló verseskönyvét adták ki (Háttér, Forgató idő, Ördöglakat a számon). A lakitelki Antológia Kiadó és Nyomda Kft. vezetőjeként és szerkesztőjeként száznál több művet segített […]

Albert-Zsuzsa

Albert Zsuzsa

Szülei: Marek Hugó és Németh Margit voltak. 1950-1954 között az ELTE BTK magyar szakos hallgatója volt. 1954-től 40 évig a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztője volt. 1984 óta a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökségi tagja. 1994 óta nyugalmazott irodalomtörténész; esztétikai műsorokat, íróportrékat készít, az Édes anyanyelvünk és a Beszélni nehéz című sorozatok szerkesztője. […]

aczel_geza

Aczél Géza

A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett 1965-ben, majd tanári diplomát szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-orosz szakán 1971-ben. 1971-1978 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének könyvtárosa volt. 1975-ben megszerezte a doktori címet Kassák Lajos avantgárd korszakának témakörében. 1978-1990 között az Alföld olvasószerkesztője és lírai rovatának vezetője, 1991-1992 között főszerkesztő-helyettes és 1993-tól főszerkesztője. 2005 […]

Ács Gábor

1953. április 18-án született Budapesten Ács (Zimmermann) Imre és Lőwy Aranka fiúgyermekeként. Bár gépipari technikumba íratták tehetsége korán megnyilatkozott: még 16 éves kora előtt megjelent első elbeszélése egy országos havilapban és több mint két évig az iskolai diáklap főszerkesztője volt, míg le nem érettségizett. Ekkor írta első kisregényét (kéziratban, elveszett). Magyar – történelem szakon folytatta […]