Meghívó

Szeretettel meghívjuk Weiner Sennyey Tibor PIHIK (válogatott és új versek, 2015) című kötetének nem hagyományos, verskoncerttel kísért könyvbemutatója.

2014. december 17. 19:00
MŰVELŐDÉSI SZINT
Budapest, Blaha Lujza tér 1. III. em.
(nagy zöld ajtó – csengetni kell)

Az esemény a DRÓTon.
Az esemény a FACEBOOKon.

Meghívó és fellépő vendégművészek névsora a csatolmányban!

A pihik az egyszárnyú lények, akik önmagukban bénák és torzszülöttek, de együtt, összekapaszkodva, csapatostul már repülni is tudnak. Ha a földön téblábolnak, kicsik, törékenyek, elesettek, ám ha egymásba kapaszkodva az égbe szökkennek, mint hatalmas felhő beborítják az eget. Elérik céljukat, mert tudják, egyedül repülni képtelenek. Együtt. Közösen. A pihik a ma emberei, akik egyedül képtelenek megoldani a közös, nagy, sőt globális problémákat. Össze kell fogni. És a pihik egyben kegyelmi állapotok is, amikor a költő képes verset írni, amikor meghalljuk a hangot, amikor kinyitjuk az elménk a többre, a szépre, az igazra. “Talán azt kellene legelébb elmondani, hogy mi is az, ami hiányzik ezekből a költeményekből, hogy miért érzem rajtuk a tömegvonzással szembeni lágy, de határozott ellenállást. Ezek a versek nem akarnak rátelepedni az olvasóra. Nem harsognak, és nem is rejtőzködnek sejtelmesen, nem követelik olvasásukat, nem löknek előre az újabb és újabb költeményekhez, hanem egyszerűen vannak, és a létezésük már önmagában is vers, ha a verset az emberibb ember felé vezető útként tételezzük. (…) Ami elsőre és végérvényesen megkapott Sennyey legutóbbi kötetében, az a költői (emberi) magatartás korszerűtlensége. Méghozzá a maga iránt vonzalmat keltő korszerűtlensége, ami, meglehet, éppen a korszerűség jele. Félreértés ne essék, Weiner Sennyey Tibor lírai énje a huszonegyedik század alakja, aki alumínium-kerékpárján száguldozik a szmogos városban, de nem a sebességet dicsőíti, hanem a megállás szükségességére emlékeztető lámpákat, az útkereszteződésben várakozás üdvös nyugalmát. Csípős-savanyú iróniával reagál kortársai felszínességére és érzelemmentességére, ám nem válik vesszőparipájává az irónia, inkább még közelebb hajol a dolgokhoz. Játékos versben pajzánkodik, viszont a szerelem tisztasága az éltető eleme.”
Fekete J. József – Magyar Szó