Szakonyi Károly (1931) író, színházi dramaturg

1958-ban jelentek meg lapokban, folyóiratokban az első novellái, majd az 1961-ben napvilágot látott Középütt vannak a felhők című novellás kötete után beiratkozott az ELTE magyar-népművelés szakára, ugyanakkor ösztöndíjas dramaturg lett a Nemzeti Színházban, ahol megírta az Életem, Zsóka! c. darabját. Ekkor indult a prózaírói munkásságával párhuzamosan színházi pályafutása. Köteteit a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg, darabjait a Nemzeti Színház után a Madách Színházban, a Vígszínházban és a vidéki színházakban játszották. Dolgozott a miskolci, a győri, a pécsi és a debreceni társulatoknál. Számos rádió- és tévé játékot írt. 1962 óta tagja az Írószövetségnek.

Kötetei

Középütt vannak a felhők (elbeszélések), Magvető, Budapest, 1961, Túl a városon (kisregény, elbeszélések), Szépirodalmi, Budapest, 1964, Életem, Zsóka! (színmű) (Pozsony, majd Szépirodalmi, Budapest, 1965, Férfiak (1965), Porcelán baba (1967), Ördöghegy (dráma, 1968), Francia tanya (1969), Adáshiba (színmű, 1970), Harmincnégy ember (TV-játék, 1971), Tudatom, jól vagyok (elbeszélések), Szépirodalmi, Budapest,1976, Hongkongi paróka (színmű, 1976), Irányítószám 2000 (dráma, 1976), A hatodik napon (színmű, 1978), Holt lelkek (dráma, 1979), Emberi üdvözlet (válogatott elbeszélések), Szépirodalmi-Magvető, Bp.1980, Holdtölte (dráma, 1982), Magányos biciklista (1983), Északi tábor (1984), Vendég a palotában ( 1985 ), Ki van a képen? (dráma, 1986), Képnovellák (novellák), Magvető, Budapest, 1987, Bolond madár (1989), Apák és fiúk, (színmű, 1989), Gondviselés csevejszolgálat (1990), A barátság könyve (1990), Napfényes Granada (1991), Ember az alagútban (1994), Álomirodalom (1994). Prózái: A pénz komédiája (dráma, 1994)The lovers of Prague, rádiójáték (ford. Szöllősy Judit), (1995), Vidám finálé (dráma, 1995), A félkegyelmű (dráma Dosztojevszkij nyomán, 1995), Szent Péter esernyője (dráma, Mikszáth Kálmán nyomán, 1996) A bűntény (novellák), Neoprológus, Budapest,1996, A prágai szerelmesek (2001)

Főbb díjai

SZOT-díj (1963), József Attila-díj (1970), Gábor Andor-díj (1974), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1991), Szép Ernő-jutalom (1995), Literatúra-díj (1995), Szép Ernő-jutalom (1995), Kossuth-díj (1997), Magyar Művészetért Díj (2003), Prima Primissima díj (2011)


Budapest, VI. Bajza utca 18. Levelezési cím: 1397 Budapest Pf. 546. Telefon: 3228-840 / Fax: 321-3419 E-mail: iroiskola@iroszovetseg.hu